A földmunkák már elkezdődtek a BPW üzeme mögötti területen. Itt épül majd a cég új logisztikai központja, amelyet az ugyancsak most készülő út közvetlenül a 86-os főúttal köt össze. A futóműveket és agrárgépipari termékeket gyártó üzem megrendelései 2008-ban 70 százalékkal estek vissza. Még ma is 20 százalékkal kevesebb futóművet készítenek, mint a válság előtt, létszámukat mégis növelni tudták, mert a korábbi szériagyártás helyett egyedi, speciális termékek előállításába kezdtek.
Brumbauer József ügyvezető igazgató, BPW-Hungária Kft.
A termékpaletta szélesedésével a variációk megnőttek, ami sokkal nagyobb logisztikai rendszereket, raktározott tételeket igényel, amelyeket ma már kényszerből 30-50 km-es sugarú körből bértárolással oldunk meg, ez viszont jelentős hátrányhoz vezet, hiszen a versenyképességünket a költségnövekedés miatt csökkenti.
Az új, 10 és félezer négyzetméteres csarnok 2 és fél milliárd forintba kerül, és várhatóan 2015 nyarára készül el.
A bővítésnek köszönhetően eddig 100 embert vettek fel, és további 50-re lesz még szükség. A helyi gazdaság erősödésével a város bevételei is nőnek.
Molnár Miklós alpolgármester
A BPW különösen fontos, hiszen a város 4. legnagyobb adófizetője, több száz millió forintnyi helyi adót fizet be, és közismert olyan szempontból is, hogy a társadalmi felelősségvállalása rendkívül nagy, nagy összegekkel támogatja a város kulturális és sportrendezvényeit.
A beruházásról tartott sajtótájékoztatón a polgármester kiemelte: Európában minden 4. pótkocsiban a szombathelyi BPW-ben gyártott futómű van. Hozzátette: a város üdvözli a bővítést, és azt, hogy a vállalat hosszú távra tervez.