A Messiás c. oratórium Händel egyik legkiemelkedőbb alkotása, mely alig egy hónap alatt készült el. Az 1743-as londoni bemutatója után szokássá vált, hogy minden évben egyszer egy jótékonysági rendezvény keretében csendült fel a mű.
Szombathelyen hosszú évek óta nem hangzott el a darab. Most az evangélikus egyházközség szeretetszolgálatáért alapítvány elevenítette fel a régi hagyományt.
Hutflesz Mihály elnök, Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány
"Az a bevétel, amit itt realizálni tudunk, gyakorlatilag a költségek levonása után a bevételnek ez a része a Reményik Sándor Ev. Általános Iskola tanulóinak támogatását fogja szolgálni, elsősorban a hátrányos helyzetű, rossz környezettel rendelkező tanulókat kívánjuk helyzetbe hozni."
Az alapítvány mellett vállalkozók és az önkormányzat is támogatta a rendezvény megszervezését, szakmai vonalon pedig az evangélikus egyházközség karnagya, Bognár Nóra karolta fel a munka java részét. A három együttes, a Vox Savariae Énekkar, a németújvári kórus, és a Savaria Szimfonikus Zenekar által előadott mű alapos felkészülést igényelt.
Bognár Nóra karnagy
"Nyilván az interpretáció, az elképzelés az mindenkinek a sajátja. Próbáltam a saját gondolataimat, elképzeléseimet belevinni, tempóilag, hangsúlyok, dinamikák, tehát zenei dolgokat szerettem volna."
Az előadás fényét profi szólisták emelték. Az oratórium több mint 300 zenekedvelőt vonzott az evangélikus templomba.
Nemcsak a közönségsikert nyerte el a rendezvény, maguk a szervezők is elégedettek voltak.
Hutflesz Mihály
"Ez nagyon jó dolog, hogy Szombathelyen egy ilyen rendezvénnyel ekkora tömeget meg lehet mozgatni, hogy zsúfolásig megtelik az evangélikus templom."
A koncert bevételéből pedig több mint százezer forintot tud az alapítvány a rászoruló gyerekek étkeztetésére költeni.