Ezt a pelenkázót használhatják az édesanyák szükség esetén, ha gyermekükkel a Polgármesteri Hivatalban intézik ügyeiket. A helyiség kialakítást a Jobbik kezdeményezte.
"A választási ígéretünket betartottuk, és a kismamák, kisgyermekes anyukák a Városháza Földszintjén birtokba vehetik a pelenkázó helyiséget."
Balassa Péter önkormányzati képviselő arról is beszélt, hogy a tervezettnél később, április 27-én helyezik majd el a város határában a rovásírásos helységnévtáblát. Az eseményt rovásírás oktatással kötik majd össze.
Rába Kálmán a megyei közgyűlés jobbikos képviselője a zsebszerződésekkel, tulajdonviszonyokkal fél éve foglalkozó földvédelmi bizottság tevékenységét méltatta.
"Most már nem csak magánemberek, hanem polgármesterek, falugazdászok keresnek bennünket és mondják el a térségben, vagy a falvakban felmerülő anomáliákat, illetve tapasztalataikat a földkérdéssel."
Már elkészült a bizottság jelentése, ami megoldási javaslatokat is megfogalmaz. Ezt eljuttatják az országgyűlés mezőgazdasági bizottságához. Elhangzott: a Jobbik legfőbb célja, hogy a föld a vásárlási moratórium lejárta után is a magyar gazdák kezében maradhasson.
Bana Tibor arról számolt be, hogy a kórházak állami tulajonba vételéről szóló parlamenti vitában nem kapott érdemi választ az egészségügyért felelős államtitkártól a körmendi kórház jövőjét firtató kérdésére. Az országgyűlési képviselő nehezményezte, hogy Körmenden május 1-jétől megszűnik a szülészet és a nőgyógyászat, így például az Őrség egyes településeiről több mint egy órát kell majd utazni a Markusovszky Kórházig.
Hírek
Jobbik sajtótájékoztató a városban történtekről
Pelenkázó helyiséget alakítottak ki a Városházán. Megszűnik a körmendi kórház szülészeti és nőgyógyászati részlege. Eredményesen működik a földvédelmi bizottság. Egyebek mellett ezekről a témákról tartottak sajtótájékoztatót ma a Jobbik képviselői.