Szendi Gábor 40 hektáron termel napraforgót. A virágzásnak már vége, az érés első szakaszában vannak a növények. "Ha elég a csapadék és a tápanyag, akkor kitelik szemmel az egész tányér úgy, hogy a tányér közepén is telt szemek vannak."
Mivel pedig éppen ilyen a napraforgó, a gazda jó termésre számít. A felvásárlók 20-25 ezer forinttal kínálnak többet tonnájáért, mint néhány hónapja, így akár nyereséges is lehet idén a napraforgótermesztés.
Szendi Gábor, termelő
"Szeretném, hogyha 3 tonna átlagosan meglenne. Az ára is megy felfelé, most 85 ezer forint a tonnánkénti ára."
A napraforgónak sok csapadékra már nem, napsütésre viszont jóval nagyobb szüksége van. Szeptemberben kezdődhet meg a betakarítás, és Szendi Gábor azt reméli, hogy addig az árak is mennek még felfelé.
Átlagban 50%-kal magasabb áron lehet eladni most a búzát, mint aratás előtt - mondja Márkus Antal. Az elmúlt 10 év egyik legnagyobb hozamú búzatermését sikerült learatni idén a vasi földeken. A minőséggel sincs gond: a termés 60%-a étkezési, 40%-a takarmánybúza. Ez a korábbi években pont fordítva volt. Repcéből 20%-kal kevesebb volt a termés a vártnál, viszont tonnájáért 100 ezer forintot is kaphatnak a gazdák, a betakarítás előtti 72 ezer forint helyett.
Dr. Márkus Antal, vezető főtanácsos, MGSZH Földművelésügyi Igazgatóság
"Az értékesítés folyamatos. Folyamatosan szállítják el a gabonát a termelőktől a felvásárlók. Ha a pénzek is időben megjönnek, akkor megfelelő összeggel rendelkeznek ahhoz, hogy hitelek nélkül az őszi vetést el tudják kezdeni."
Ám addig hátra van még a napraforgó mellett a kukorica betakarítása is. A vetés a repcével kezdődik majd augusztus végén.