A VASIVÍZ szolgáltatási csoportvezetője megmutatta, hogy a műszerrel miként tudják már az utcáról leolvasni az aknában lévő, jeladóval ellátott vízórát. Kovács László azt mondja, a jeladó beszerelése és meghibásodás esetén a javítása sem a fogyasztó pénztárcáját terheli, a költségeket a szolgáltató állja. A lakóknak a távleolvasással kapcsolatban sincs feladata. Egyik házban évek óta jeladós mérőóra működik. A tulajdonos szerint kézzel fogható előnyei vannak.
Balaton Gáborné
"Így pontosabb, a számla úgyis együtt érkezik, de nem jelent gondot nekik sem így és pontosabb is a mérés, plusz munkát nem jelent."
A zanati városrészen már az összes vízórát lecserélték távleolvasósra. A város 12 ezer vízórájából 2400 már ezzel a módszerrel mérhető.
Székely Zsolt - vízhálózati üzemvezető, VASIVÍZ ZRt.
"2005 ben kezdtük el, legelőször a Fő tér közületeit cseréltük le, Zanaton és Gyöngyöshermánon is túl vagyunk."
Az üzemvezető elmondta: folyamatosan cserélik a berendezéseket, most a déli városrész utcái következnek. Ha az eddigi ütemben haladnak, akkor nagyjából 10 év kell az összes vízóra cseréjéhez, de a szolgáltató tervei szerint a jövőben felgyorsul a munka, és előbb is végezhetnek.