Csépányi Gábor budapesti káplán éppen arról beszél a fiataloknak, hogy az orvosi egyetem elvégzése után hogyan választotta a papi hivatást. Családjának és szűkebb környezetének is időre volt szüksége, amíg elfogadta elköteleződését Istennel. Az egyetemi lelkészség tábora hitük megerősítésében is segít a fiataloknak amellett, hogy közösségi élményeket nyújt.
Németh Norbert egyetemi lelkész
A keresztény, hitüket élő fiatalok is igénylik a kikapcsolódásnak, a közösségnek, a küzdelmeknek, a közös sportnak a világát, és arra gondoltunk, hogy egy ilyen tábor keretei között erre is tudunk lehetőséget adni, ezeknek az igényeknek is teret tudunk biztosítani 21:07 ugyanakkor egy lelki elmélyülést, egy spirituális töltekezést is szeretnénk biztosítani nekik az induló tanév előtt.
A táborban 45 fiatal vesz részt, többségük szeptemberben kezdi felsőfokú tanulmányait. A programokat az Egyházmegyei Kollégium felsőbb éves diákjai állították össze. Az első nap tréfás, játékos ismerkedési feladatai után lelki napot szerveztek.
Szmodics Petra III. éves egyetemi hallgató
Esett arról is szó, hogy a fiatalokat a mai életben mi segíti ill. mi gátolja a hitük megélésében, sokan elmondták, hogy nagyon fontos a társadalom, a környezet, amiben élnek, és azt mondták, hogy itt a kollégiumban minden olyan lelki dolgot megkapnak, amire csak szükségük van.
A résztvevők közül többen az egyházmegyei kollégium lakói lesznek szeptembertől, ezért is választották a klasszikus helyett a keresztény gólyatábort.
Teleki Blanka I. éves egyetemi hallgató
Úgy gondolom, az, hogy milyen közösségbe kerülök, az nagyban befolyásolja majd, hogy hogyan teljesítek majd az egyetemen, másrészt milyen emberekkel ismerkedem meg, ezért jutott a választásunk erre a kollégiumra, és az, hogy melyik gólyatábort választottam, az ennek a függvényében működött.
A közösségépítést és a lelki elmélyülést szolgáló beszélgetések és előadások mellett sportprogramokat, latin estet szerveztek, az utolsó napon pedig városismereti akadályversenyen, játékos formában ismerkedtek Szombathellyel és a város nevezetességeivel a táborozók.