Délután kiállításmegnyitókkal, este pedig májusfa kitáncolással és koncertekkel vette kezdetét a 21. Fényírók Fesztiválja a Mediawave. Különleges koncertek, képzőművészeti kiállítások és színházi produkciók mellett több mint hetven versenyfilm szerepel a fesztivál egy hetes progamjában. A nagyközönség előtt a Fő téri színpadon Puskás Tivadar nyitotta meg a fesztivált.
Dr. Puskás Tivadar - polgármester, Szombathely
Nagyon fontos, ismét pezsgő a város, ismételten a kultúra városa, azt jelenti, hogy 10-20 ezrekben mérhető mennyiségű ember fordul meg, elviszi a hírünket.
Idén 85 országból 1276 filmet neveztek be, közülük 73-at választott ki a nemzetközi zsűri. A filmes programok mellett a Fő téren zajlik majd a Bor és Pálinka fesztivál, a szabadtéri színpadon helyi fiatalok, utcazenészek és profik mutathatják be tudásukat. A Weöres Sándor Színházban is lehet majd koncerteket hallgatni. Az idei évben egy újdonsággal is előrukkoltak a szervezők. A nyitónapon debütált a Desca Hungarica vagyis a zsíroskenyér fesztivál.
Schragner László - a Mediawave Kuratóriumának elnöke
Mindenkinek figyelmébe ajánlom az ezzel kapcsolatos előtanulmányokat, itt a Fő téren nyomtatott formában is megkaphatja mindenki és itt a Fő téren folyamatosan találkozhat mindenki a desca hungarica élő változataival. Bízom benne, hogy majd 50-100 év múlva az emberek emlegetni fogják, hogy ez a hungaricum innét Szombathelyről indult el világhódító útjára.
A tegnap este fénypontja a Ferenczi György & Rackajam koncertje volt.