Közel 1300 filmet neveztek a világ 85 országából a Fényírók fesztiváljára. Az előzsűri 73 alkotást válogatott a versenybe. A közönség pedig további 50, változatos műfajú filmet láthat a moziban. 30 koncertet is hallhatnak majd az érdeklődők. Különleges lesz a jazz produkció, melyet a fesztivál ideje alatt hoznak létre a zenészek. A nemzeti összetartozás napján népzenészek és néptáncosok népesítik be a Fő teret, és megint lesz közös gitározás is. Gsztronómiai, bor- és pálinkafesztivál kíséri a rendezvényt. A Mediawave programjához kapcsolódik az egyetemi központ által szervezett olvasásnépszerűsítő kampány, a Kémek, ügynökök, besúgók című levéltári konferencia, Sinai Varga Gizella Iránban élő festőművész kiállítás a Képtárban, és alkalmi előadásokkal a színház is csatlakozik majd a rendezvénysorozathoz.