Hírek

Ipkovich György sajtótájékozatója

2012. május 17., 17:45

Minden megyeszékhelyen kötelesek ügyfélszolgálati irodát nyitni az országos hálózattal rendelkező szolgáltatók a fogyasztóvédelmi törvény napokban elfogadott módosítása szerint, melyről Ipkovich György nyújtott be javaslatot. Erről számolt be mai sajtótájékoztatóján a politikus. A szocialista országgyűlési képviselő a médiatörvényről is beszélt annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette  annak egyes passzusait.

Ipkovich György sajtótájékozatója

Sikerült elérni, hogy a monopol helyzetben lévő szolgáltatóknál ne csak virtuálisan, a telefongombok nyomogatásával lehessen ügyet intézni, hanem személyesen is - jelentette be Ipkovich György. A módosítás az ő javaslata alapján került be a törvénybe.

 "Kötelező a törvény azokat a szolgáltatókat, akik országos hálózatot tartanak fenn, hogy minden megyében legalább egy ügyfélszolgálati irodát fenntartani."

A politikus szerint az igazi feladat csak ezután jön: szigorúan kell ellenőrizni ugyanis, hogy a szolgáltatók valóban eleget tesznek-e kötelezettségüknek, és nem a lakossággal való kapcsolattartáson spórolnak. Azt ígérte, figyelemmel kísérik az ügyet. Ipkovich György üdvözölte, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a médiatörvény azon passzusát, mely bizonyos esetekben az informátorok felfedésére kötelezte az újságírókat. Hozzátette: nem ez az egyetlen kifogásolható pontja a jogszabálynak, ezért szerinte a médiaszabályozást új alapokra kell helyezni: új médiatörvény kell alkotni, és meg kell szüntetni a Médiahatóságot.