Szeptember 15-én járt le a helyi adók második félévre vonatkozó hányadának befizetési határideje. Az önkormányzat a magánszemélyektől illetve cégektől építmény-, gépjármű-, idegenforgalmi- és iparűzési adót szed be. Ez utóbbi a legnagyobb tétel: az előirányzat szerint közel 4,5 milliárd forint, ebből már 3,5 milliárdot beszedtek. Tavalyhoz képest, 14 százalékkal több iparűzési adót fizettek be a vállalkozások, ami a gazdasági teljesítőképesség javulásának tudható be, mondja Molnár Miklós. Az alpolgármester szerint reális célkitűzés a hatmilliárdos adóbevétel.
Molnár Miklós - alpolgármester
"A tervszámainkat én bízom benne, hogy hozzuk. Ez azt jelenti, hogy adóbevételek kiesése miatt nem kell a költségvetésen változtatni. Ez fontos, mert ha nem így lenne, hozzá kellene nyúlni a kiadásokhoz."
Az önkormányzatnak ugyanolyan jogosítványai vannak adóbehajtás terén, mint az adóhivatalnak. A fizetési felszólítástól az árverezésig többféle módon is felléphetnek a renitens adósokkal szemben.
"Nem romlott a fizetési morál tavalyhoz képest."
Az alpolgármester szerint a pénzügyi gondokkal küzdő adósok inkább a részletfizetést választják, minthogy egyáltalán ne fizessenek. A méltányossági kérelmeket általában pozitívan bírálják el. Decemberben még várható iparűzési adóbefizetés azoktól a cégekről, amelyeknél az adóév a megszokottól eltérően alakul.
Hírek
Idén több helyi adó folyt be az önkormányzathoz
Tíz százalékkal több helyi adót fizettek be a magánszemélyek, vállalkozások, multicégek az önkormányzatnak tavalyhoz képest. Ez részben az iparűzési adónak köszönhető, amely a gazdaság teljesítőképességének javulását jelzi. A város idén közel 6 milliárd forintos adóbevételt remél, eddig úgy tűnik, ez a szám tartható lesz.