Pályaválasztás előtt álló diákok és szüleik nyerhettek betekintést a vállalat hétköznapjaiba az LUK Savaria Kft. tanműhelyi nyílt napján tavaly ősszel. Aki hiányszakmát tanul, annak jó esély van az elhelyezkedésre. Sokan azonban nem ilyen szerencsések, az Európai Unió tagállamainak többségében magas a fiatal munkanélküliek aránya, hangzott el magyar és osztrák szakemberek munkaügyi tanácskozásán. Amíg a kontinens legtöbb országában minden harmadik fiatal keres állást, addig Ausztriában csak 10 százalékos a munkanélküliség a 25 év alattiaknál.
Walter Reiter igazgató, L+R Szociális Kutató Intézet
"Három okra vezethető vissza, amiért Ausztriában ennyire szerencsés a helyzet. Először is: a gazdasági válság nem érintette annyira Ausztriát, mint mondjuk Görögországot. Nálunk már létezik a képzési garancia program, ami a fiatalok elhelyezkedését biztosítja. Harmadrészt pedig az állam Ausztriában felismerte, hogy nagyon fontos képző helyeket, tanműhelyeket létesíteni, hogyha a cégek ezt maguk nem vállalják."
Az Európa Tanács februárban foglalkozási garanciák biztosítását javasolta az országoknak.
Marc Fandrich tanácsadó, Európai Bizottság
2014 és 2020 között egy 6 milliárd eurós alapra pályázhatnak azok a régiók, amelyekben 25 százalék felett van az állástalan fiatalok aránya, mondta a tanácsadó. A tavalyi adatok alapján ebből a pénzből Vas megye nem részesülhet.
Rodler Tamás igazgató, munkaügyi központ
"A régióban egy kicsit jobb a helyzet az országos átlagnál, 2012-ben 20,3 százalék volt az átlag. Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy az előadában bemutatott 6 milliárdos keret felhasználására a régiónk nem lesz jogosult."
Szakemberek szerint a munkaerőpiaci mobilitás növelésével, a gyakornoki helyek megtöbbszörözésével és foglalkoztatási garancia bevezetésével lehetne leghatékonyabban segíteni a fiatalok álláshoz jutását.