A buszközlekedés menetrendjének módosításáról is tárgyalnak csütörtökön a képviselők. A javaslat szerint új útvonalakat vonnának be a tömegközlekedésbe, ami autóbuszok beszerzésével és megállók építésével is jár. Ennek megvalósításához azonban a szolgáltatónak többletforrásra van szüksége.
Az idei költségvetési rendeletben 135 millió forint szerepel tömbbelső felújításra és 125 millió a csapadékvízelvezetés fejlesztésre. A márciusi közgyűlésen a konkrét beruházásokról is dönthetnek.
Kezdeményezi a testület a Balatonberényi Gyermeküdülő ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését.
Az előterjesztés szerint a LOGO ifjúsági szolgálat feladatait is önkormányzat venné át, és azt a Savaria Rehab-Team szervezeti keretében látná el.
A képviselők elfogadhatják a város drogellenes stratégiáját, ami elsősorban a megelőzésre fókuszál.
Várhatóan megalkotják a szociális és gyeremekjóléti ellátások térítési díjáról, valamint a Szombathely visszavár felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjról szóló rendeleteket.
Szó lesz a város középtávú vagyongazdálkodási tervéről és az ingatlanértékesítési koncepcióról.
Beszámolót hallgat meg a testület a szombathelyi felsőoktatási intézmények tevékenységéről is.
Zárt ülésen üzleti és pénzügyekről, valamint személyi kérdésekről döntenek.
A márciusi közgyűlés élő közvetítését csütörtökön 9 órától a Szombathelyi Televízió honlapján, az sztv.hu-n kísérhetik figyelemmel.