Szegedi Csanád, a párt alelnöke, Európai Parlamenti képviselő elmondta: helyre kell állítani a magyarság nemzeti önbecsülését.
A Jobbik meg akarja nyerni a választásokat - mondta bevezetőjében Árvai Roland, a párt képviselőjelöltje. Ha ellenzékbe szorulnak, akkor is lesz erejük ahhoz, hogy programjukat megvalósítsák, hiszen már most is hatással vannak a parlamenti pártokra - tette hozzá. Balassa Péter hangsúlyozta: a Jobbik nem szélsőséges párt, a magyar emberek érdekeiért küzdenek.
Szegedi Csanád az est meghívott előadója szerint újra kell indítani Magyarországon a termelést, és segíteni kell a hazai termelők érvényesülését a hazai piacon. A mezőgazdaságban, a turisztikában és a megújuló energiában vannak a gazdasági fejlődés lehetőségei. A multicégek adókedvezményét eltörölnék és köteleznék őket, hogy 80%-ban magyar termékeket áruljanak. Elmondta azt is: nyitni kell Oroszország és Belső-Ázsia piacai felé is. A párt ösztönözné a fiatalok gyermekvállalását, megemelnék a gyes-t, a gyed-et, a harmadik gyermek után pedig adókedvezmény formájában vehetnék igénybe a családok a gyermekek után járó támogatást.