Informatika óra a Bolyai-iskola egyik 5. osztályában. A gyerekek gépírást tanulnak egy kísérleti program keretében.
Károly Frigyes igazgató, Bolyai-iskola
Egymásra épülve próbáljuk ezt az adatbevitel gyorsaságot fokozni, hiszen azt tapasztaljuk irodákban orvosnál, hogy a számítógép kezelése lassú. Ezek a gyerekek mire felnőnek, profin mint egy gépírónő, úgy fognak tudni gépelni.
Az intézmény szeptembertől egy 4. és egy 5. osztályban indította el a programot. A gyerekek az informatika óra keretében, 15-20 percben ismerkednek a gépírással.
Nedeczky Dalma
Hogy szeretsz jobban írni: kézzel vagy inkább géppel? - Kézzel gyorsabban megy, meg jobban, de most már kezdem ezt is megszokni. És már ez is könnyebben megy.
Varga Balázs
Többet használod a gépírást, mint a kézzel írást? - Igen, többet szoktam használni. - És az iskolai feladatokat is meg lehet most már géppel írni? - nem azt még sajnos nem lehet, ott még csak kézzel szabad írni, de remélem, hogy majd lehet gépírással is megoldani.
A magyartanárok kezdetben idegenkedve fogadták az ötletet, de most úgy látják: hasznos tudást kapnak a gyerekek.
Szauer Ágoston magyartanár
Egyre több szöveget is kell előállítaniuk is a gyerekeknek, illetve ha nem is ebben a korban, de később felsőbb gimnáziumban, beadandó dolgozat, szakdolgozat, egyéb házi dolgozatok, tehát mindenképpen előnyös, ha gyorsan, könnyedén tudnak nagy mennyiségű szöveget előállítani.
A tervek szerint az informatika mellett nyelvtan órán is gyakorolják majd a gyerekek a gépírást, és akár helyesírási feladatokat is megoldhatnak így. A kézírás azonban később sem szorul háttérbe, az iskolai feladatokat továbbra is a hagyományos füzetbe készítik el a gyerekek.