Hírek

Gépíró maraton

2010. március 22., 20:00
Kiállták a középiskolások a hétvégi 24 órás maratoni gépíróverseny próbáját. A Horváth Boldizsár Szakközépiskola 2004 óta szervezi meg a versenyt, a megyei rendezvény mostanra regionálissá bővült. Az iskola idén ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, ez adta a verseny apropóját.
Gépíró maraton

Épp a 22. órát kezdik a versenyzők a maratoni gépíráson - már csak 2 óra van hátra a versenyből, fáradnak a csapattagok. A többség zenét hallgat írás közben, hogy ezzel is kizárja a zavaró tényezőket maga körül. 6 fős csapatokban versenyeznek, 30 perc folyamatos gépelés után egy óra pihenőidejük van a tagoknak.

Dériné Horváth Judit - munkaközösségi vezető, Horváth Boldizsár Szakközépiskola
"Összesen tisztán 8 órát gépel minden diák a 24 órából, a többit pedig pihenéssel tölti. Sportolnak, játszanak, karaoke partit rendeztünk tegnap este, ma reggel pedig egy aerobic oktató jött, hogy egy kicsit megmozgassa őket."

Míg a csapat egyik része gépel, a másik pihen. Vannak, akik sportolással próbálják ébren tartani magukat a hajrában. A cél, hogy minél több karakter kerüljön a számítógépbe.

Az utolsó órákban volt, aki aludt, mások a tapasztalatokat beszélték meg. Bár a csapatok közti pontos végeredmény még várat magára, az már biztos, hogy közel 3 millió karaktert gépeltek 24 óra alatt a fiatalok. A nagy sikerrű verseny az iskola jubileumi rendezvénysorozatának része volt.

Stanglné Pintér Márta - igazgató, Horváth Boldizsár Szakközépiskola
"A jubileumra próbáltunk mindenféle rendezvényosorozatot mindenki kedvére létrehozni. A rendezvénysorozatba ősszel tartozott egy gazdasági vetélkedő, egy üzleti nyelvi vetélkedő angolból és németből."

Lesz még természettudományi vetélkedő a Víz világnapjához kapcsolódóan, a hivtalos 120. jubileumi ünnepség pedig március 31-én a Sportházban kerül megrendezésre.