Hogy ne legyen megkerülhető Vas megye a nemzetközi áruforgalomban, közúti és vasúti fejlesztésekre, valamint aktív külkapcsolatokra van szükség – ez volt az egyik konklúzió a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület konferenciáján.
Marton Ferenc – alelnök, Vas Megyei Közgyűlés
„Logisztikai szempontból Vas megye nagyon fontos része Magyarországnak, de ha nagyobb távlatokban nézzük, akkor Közép- és Kelet-Európának is. Kelet-Európa, de döntően annak északi része számára megyénk megkerülhetetlen.”
Észak-adriai kikötővárosok is képviseltették magukat a tanácskozáson, hogy felvegyék a kapcsolatot a nyugat-dunántúli régió szakembereivel.
Csabai Renáta – projektmenedzser, Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület
„Az észak-adriai kikötőket és Vas megyét közös nevezőre hozzuk, kialakítsunk egy olyan közös koncepciót, nézőpontot, hogy hogyan tudnánk régiónkat, kimondottan Vas megyét bekapcsolni az észak-adriai kikötők és a háttérországok közötti kereskedelembe.”
Két nagy projekt is azt szolgálja, hogy Vas megye vállalkozói bekapcsolódhassanak az európai szállítmányozásba.
Joós Attila – projektmenedzser, Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület
„Egy közös egyeztetés, egy közös diskurzus keretében el tudják mondani, közösen egyeztetni elképzeléseiket, és a jövőben remélem, hogy fejlesztési források segítségével olyan projekteket tudnak megvalósítani, ami tényleg új munkahelyeket teremt, áruforgalom-növekedést eredményezhet itt a régióban.”
A két, Vas megye gazdaságát is élénkítő program 2014-ben zárul.