Hírek

"A fiatalok is változást akarnak"

2010. április 08., 17:27
2002 óta felnőtt egy elfelejett nemzedék, akik saját életükön keresztül tapasztalhatták meg a szocialista kormányzat megszorító intézkedéseinek hatását - hangzott el a Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ágh Péter, a Fidelitas elnöke elmondta, hogy 32 pontból álló ajánlást készítettek a fiatalok helyzetének a javítására, ebben szerepel a lakástámogatási rendszer visszaállítása is.
A fiatalok is változást akarnak

Puskás Tivadar a szakképzés átalakításának fontosságáról beszélt, szerinte enélkül nem lehet hatékony ipari termelést megvalósítani Magyarországon. Ugyanilyen kardinális kérdésnek tarja a kistelepülési általános iskolák helyzetét, ezért minden olyan helyen, ahol azt legalább nyolc szülő kéri, szerinte müködtetni kell alsótagozatos osztályokat.

Hende Csaba arról fejtette ki a véleményét, hogy el kell érni, hogy növekedjen a gyermekvállalási kedv. Hozzátette: ennek egyik lépése lehet a családi adózás visszaállítása és az, ha a nők 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulhatnának. Szakály Gábor a Fidelitas megyei elnöke arról számolt be, hogy érzik a fiatalok bizalmát, szerinte ennek a jele az is, hogy a városban 150-200 önkéntes fiatal segítette a párt kampányát.