Prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes, NymE-SEK
"A fizika, kémia, matematika ismét emelkedőben van. Az idén kétszer annyit vehettünk fel mint az elmúlt esztendőben. De bölcsészettudományi képzés területén történelem szakon a felvettek száma háromszorosa az elmúlt évnek."
Az intézmény jelentkezők hiányában csak az olasz szakot nem tudja elindítani a következő tanévben. A többi nyelvszak iránt azonban nőtt az érdeklődés. A tavalyihoz képest mintegy 100 fővel többen kezdhetik meg tanulmányaikat államilag finanszírozott képzésen. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a jelentkezők nem fordítanak kellő figyelmet az emelt szintű érettségi fontosságára.
Márkus Attila vezető, Tanulmányi Hivatal
"Az látható, hogy a jelentkezőink magas pontszámokkal jelentkeznek, viszont a képzési területeken létszámcsökkenések történnek, emelkedik egy-egy képzsének a presztízse. Ez a kettő együtt arra hat, hogy aponthatárok emelkednek és magas pontszámokkal nem tudnak a hallgatóink bekerülni."
Tavaly kísérleti jeleggel angol nyelvből indítottak emelt szintű érettségire felkészítést, idén ezt kiterjesztik a bölcsészet-, természet- és sporttudományos területekre is - ezzel segítenék hozzá a leendő hallgatókat a sikeres felvételihez. Az intézmény 103 képzésen hirdet pótfelvételit azoknak, akik eddig még nem, vagy sikertelenül jelentkeztek a felsőoktatásba. A jelentkezési határidő augusztus 9. Augusztus 2-án nyílt napot tartanak az érdeklődőknek.