Hírek

Éppen 120 évvel ezelőtt nyert olimpiai aranyérmet Halmay Zoltán magyar úszó

2024. augusztus 21., 09:17

Éppen 120 évvel ezelőtt nyert olimpiai aranyérmet Halmay Zoltán magyar úszó. 50 yardos távra hirdette meg idén is versenyét a büki gyógyfürdő strandján a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület.

Éppen 120 évvel ezelőtt nyert olimpiai aranyérmet Halmay Zoltán magyar úszó

Hőség és ragyogó napsütés várta a fiatal és a már régebb óta fiatal sportembereket a XXIII. Halmay úszókupán Bükfürdőn. A büki gyógyfürdő strandja 19. alkalommal volt helyszíne az amatőr úszóversenynek. Bárki nevezhetett: jelentkeztek is a strandolók.
Nemzetközi lett a verseny ezúttal is, már csak azért is, mert Halmay Zoltán szülőfalujának delegációja is szép számmal képviseltette magát. A ma szlovákiai, Pozsony megyei Magasfalu településen született a kétszeres olimpiai bajnok magyar úszó. Magasfaluból a jelenlegi és a korábbi településvezetők is eljöttek a hagyományőrző programra, és természetesen a versenyen indulók között is voltak magasfaluiak.
A Halmay Zoltánról elnevezett idei versenynek külön érdekessége, hogy első olimpiai aranyérmét éppen 120 évvel ezelőtt, 1904-ben nyerte 50 yardon gyorsúszásban, ugyanazon az ötkarikás játékokon egyébként a 100 yard gyors olimpiai bajnoka is lett. 1968-ban lett tagja az Úszó Hírességek Csarnokának és 2022-ben a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának Halmay Zoltán.
Az első aranyérmes távja, az 50 yard volt teljesítendő ezúttal is a büki gyógyfürdő nagy úszómedencéjében. Átszámítva 45,72 métert kellett megtenni a regisztrált nevezőknek. Rajtkő híján a nagy úszómedence kemping felőli széléről ugrottak a medencébe a versenyzők, az onnan nézve egyre sekélyebb vízben külön szalag jelezte, hol érték el a 45,72 métert.
Négy különböző csoportban versenyeztek és minden csoportot több futamra bontottak, hogy biztonsággal leúszhassák a kijelölt távot.
A 14 évesnél fiatalabb lányok voltak az egyik csoportban, a 14 évesnél fiatalabb fiúk a második csoportban, a felnőttek pedig női és férfi futamban indulhattak és tehették meg az 50 yardot.
A gyorsúszás nem volt megkötés, ahogy a rajt sem volt szigorú keretek közé szorítva: a legtöbb versenyzőt a lelkesedése hajtotta a kijelölt távon. Volt aki mellúszásban, volt, aki hátúszásban teljesítette Halmay Zoltán első olimpiai aranyérmének távját, és persze olyanok is, akik a gyorsúszást választották.
Kupákat osztottak a leggyorsabb versenyzőknek – de ezúttal sem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos. Az, hogy az amatőr versennyel is méltón őrizze az olimpiai bajnok emlékét a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület.