
Ezekbe a hatalmas kádakba érkezik majd a szőlő, (9.05) amit a háromezer literes darálóban zúznak össze, az érlelés pedig az óriási tartályokban, valamint a patinás fahordókban történik.
Láng József – elnök, Szőlőtermelők és Borértékesítők Szövetkezete
„Az éves termésünket, az 50 ezer litert itt nyugodtan el tudjuk helyezni, hiszen elég magas az épület, tehát ha olyan tároló edényzeteket hozunk, akkor kényelmesen elfér ez a termés is. Ez a rész tároló rész lesz, tehát itt tároljuk majd a bort, és itt fogjuk érlelni ezekben a fahordókban a palackos borainkat, általában egy évig ezekben a barique-hordókban érleljük és utána kerül majd palackba.
A Borterasz célja az is, hogy a látogatókkal megismertesse a borkészítés folyamatát, amelynek Kőszegen évszázados hagyományai vannak. A beruházás fontos része volt a megújuló energia hasznosítása is, így a metszés utáni hulladék sem veszik kárba.
Ez egy olyan kazán, ami apríték, pellet tüzelésére is alkalmas, illetve a szőlő venyigét is be tudjuk tenni, és azzal tudunk fűteni. Ez a kazán fűti az egész létesítményt, és mellett van egy puffertartály, egy egy köbméteres 2.54
A teraszról pazar kilátás nyílik a hegyoldal szőlőültetvényeire, tiszta időben pedig Szombathely, sőt a távolabbi települések is látszanak.