A Vas Vármegyei Sportági Szakszövetségek Tanácsa 16. alkalommal rendezte meg szokásos, év végi díjkiosztó ünnepségét. A testület elnöke, Gadányi Károly a Vas Vármegyei Közgyűlés elnökével, Majthényi Lászlóval közösen adta át az elismeréseket.
Gadányi Károly - elnök, Vas Vármegyei Sportági Szakszövetségek Tanácsa
Büszkén mondhatjuk azt, hogy a magyar vármegyei rendszerben 19 vármegye közül mi vagyunk az elsők, meg az egyetlenek is, akinek ilyen szép számú elismerés áll a rendelkezésünkre. Ezt a mindenkori megye-vezetés szívügyének tekintette, és tekinti továbbra is és minden támogatást megad. Van mit átadni és van kinek átadni.
Életmű-díjat kapott Iszak Sándor egykori labdarúgó és edző, valamint Korcsmár József kézsebész szakorvos. Hárman vehettek át Kiváló Sportoló-díjat. A Kiváló Labdarúgónak járó elismerést idén Hajmási Milán, a szombathelyi futsal-csapat válogatott labdarúgója vehette át.
Hajmási Milán - futsal játékos, Haladás VSE
Először is szeretném megköszönni a Vas Vármegyei Szövetségnek ezt a díjat. Nagyon jól esik az elismerése, hiszen azért pár éve már futsalozom, és ez is mutatja azt, hogy jó úton járok.
A vármegye legkiválóbbnak ítélt edzőit, sportvezetőit és testnevelőit, szabadidősportban tevékenykedő szakembereit is jutalmazták. A Vas Vármegye Diáksportjának Támogatásáért-díjat Sütő Dánielnek, a Vas Népe sporújságírójának, a Szombathelyi Televízió korábbi munkatársának ítélték oda.
Sütő Dániel - sportújságíró, Vas Népe
Amiket mi közreadunk, azokat.. gyerekekről lévén szó, tehát szülök, nagyszülők, barátok, ők mind fölkarolják, ők mind nézik, imádják, szeretik, tehát ezeknek van népszerűsége,...azt szoktam mondani, hogy ezért érdemes csinálni.
A Sportági Szakszövetségek Tanácsa tizennégy elismerést osztott ki az ünnepségen, majd a Kézilabda Szövetség is adott át díjakat - kettőt látássérült sportolók kaptak.