Hírek

Egyre többen járnak könyvtárba

2024. augusztus 02., 21:22

Egyre többen járnak könyvtárba. Elsősorban az emelkedő áraknak köszönhető, hogy 10%-kal emelkedett az elmúlt egy évben a Berzsenyi Könyvtár valamennyi mutatója. Több beiratkozott olvasójuk, magasabb kölcsönzési számaik vannak. Jővő héttől viszont a szokásos nyári leállás kezdődik. Az intézmény augusztus 21-étől fogadja újra az olvasókat.

Egyre többen járnak könyvtárba

Még a héten várja az olvasókat a szokásos nyári leállás előtt a Berzsenyi Dániel Könyvtár. A látogatók ilyenkor előre terveznek, főleg, aki napi szinten jár könyvtárba, ahogy Kornélia is, aki azt tervezi, rejtvényt fejt majd a leállás alatt.  

Paál Kornélia
“Minden nap. Tehát a lenti olvasóba, ide is följöjök, ahol nyugalomra… meg egy kicsit levegősebb. Meg a kávézóba.”  

A könyvtárban apróbb munkákat végeznek majd a leállás alatt, ami jövő héten kezdődik. 

Dr. Baráthné Molnár Mónika - igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár
“A nyári szabadságolások miatt két hetes leállást tervez a Berzsenyi Dániel Könyvtár. Augusztus 5-től 20-áig lesz a leállásunk a központi könyvtárban és a fiókkönyvtárainkban is. Az első teljes nyitvatartási nap a központi könyvtárban 21-én lesz, tehát ekkor már a megszokott nyitvatartási időben fogadjuk olvasóinkat. Azért a leállás előtt mindig olyan kedvezményeket adunk, hogy több dokumentumot és hosszabb kölcsönzési határidővel lehet ilyenkor elvinni. Korlátlan mennyiségben lehet a könyveket és a bekötött időszaki kiadványokat, CD-ket és hangos könyveket 30-at lehet kölcsönözni, és DVD-t pedig 20-at ilyenkor.”

 A könyvtár új szolgáltatás bevezetését is tervezi. Hamarosan elindulhat az e-könyv kölcsönzés, aminek most a technikai feltételeit készítik elő, de programokat is szerveznek rendszeresen és a karneválba is bekapcsolódnak. 

Dr. Baráthné Molnár Mónika - igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár
“A könyvtárosaink is kint lesznek mint Minerva papnői a Savaria Történelmi Karneválon. Három napon keresztül lehet majd a kalandparkban keresni a kollégákat. Szolgáltatásainkat fogják népszerűsíteni és különböző könyvtári foglalkozásokat találnak majd ki az idelátogatóknak a szórakoztatására.”

A karnevált követően augusztus 28-án délután bűnmegelőzési tanácsadást tartanak a rendőrséggel közösen, ahol a kiberbűnözéssel kapcsolatban lehet feltenni kérdéseket, hiszen egyre több az adathalász SMS vagy a csaló banki hívás.