Kukoricavetéshez készülődnek ezen a szántóföldön Ikervár környékén. Múlt héten kezdte meg a területen is gazdálkodó cég ezt a munkát. A vetőmaggal együtt a növény tavaszi fejlődését segítő műtrágyát is kijuttatják.
Nemsokára a szóját is elvetik. A tavaszi árpa már a földben van. Időben el tudták vetni.
Erőss Ádám - cégvezető, Rábamenti Agrár - és Szolgáltató Kft.
Március elején volt egy olyan szerencsés időszak, amikor el tudtuk vetni, de közel 4 hét kellett hozzá, hogy kikeljen, de mindenhol kisorolt.
Sok helyen azonban nem voltak ilyen szerencsések a gazdák a megyében. A hosszan tartó esőzés, a felázott talaj miatt nem tudtak, sőt sok helyen még most sem tudnak a gépekkel a földekre menni, és a tavaszi árpa magját a földbe juttatni. Április közepén már viszonylag késő elvetni ezt a növényt, mivel a fejlődési szakasza lerövidül és gyengébb termést hoz. Ezért a tervezettnél valószínűleg 15-20%-kal lesz kevesebb a tavaszi árpa Vas megyében. Helyére kukorica, szója, napraforgó kerülhet.
A több mint 65 ezer hektárnyi vetésterületből még mintegy 2000 hektárnyi földön áll a víz. A gazdálkodók egyelőre nem tudják pontosan felmérni, mekkora terülten pusztult ki az őszi vetés.
Lukács Zoltán, mezőgazdasági főfelügyelő
A károknál ott még nagyon sok minden múlik, hogy a következő időszakban milyen lesz az idő. illetve, hogy virágzás időszakában milyen lesz az időjárás.
A tavaszi vetéssel a megye északi részén tudtak csak végezni a gazdák. A növényvédelmi munkákkal is haladni kell ebben az időszakban. A gyomirtás mellett a kártevők, pl. a repcénél a rovarok elleni védekezésre is figyelniük kell. Ugyanakkor a felázott, vizes területeken a növényvédelmi munkákkal is megcsúsztak.