Hírek

Egészségügyi oktató programot indított a VOSZ a Semmelweis Egyetemmel közösen

2024. május 15., 18:45

Egészségügyi oktató programot indított a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a Semmelweis Egyetemmel közösen. Az a cél, hogy minél többen elsajátítsák az újraélesztés és az elsősegélynyújtás alapjait. Az országos rendezvénysorozat szombathelyi állomásán, a Pannónia Étteremben találkoztak az egészségügyi szakemberek és az érdeklődők.

Egészségügyi oktató programot indított a VOSZ a Semmelweis Egyetemmel közösen

Egészségre Vállalkozunk szlogennel oktató programról írt alá megállapodást a VOSZ Egészségügyi Tagozata és a Semmelweis Egyetem Alapítványa a Sürgősségi Orvostani Klinikával együttműködve tavaly májusban. Arra vállalkoztak, hogy rendszeres időközönként, minden megyében újraélesztési ismereteket és életmentési tudnivalókat adnak át az érdeklődőknek.

Szárnyas János - elnök, VOSZ Vas Vármegyei Szervezet

“Alapjában a VOSZ a belső csatornáin kezdte el ezt a rendezvényt hirdetni, és szerencsére - mivel ez a létszám 25, maximum 30 főig tudtak befogadni ebbe a terembe, illetve a Semmelweis Egyetemről eljött orvosok és munkatársaik ennyi embert tudnak korrektül, szakszerűen felkészíteni -, ezért mi a saját csatornáinkon keresztül kezdtük el hirdetni. A létszám nagy része össze is jött”

A szombathelyi képzésen bemutatták a sürgősségi beavatkozást igénylő szituációkat, valamint tájékoztatást adtak arról, hogy a különböző problémákra hol és hogyan vehető igénybe megfelelő szintű ellátás. Az alapítvány önkéntesei a mellkaskompresszió helyes technikáját és a félautomata defibrillátor használatát is szemléltették az érdeklődőknek:

“....... Húzza meg a zöld fület az elektródák eltávolításához! ….”

Gláser-Katona Zsuzsanna - VOSZ Egészségügyi Tagozat képviselője

“Akinek van jogosítványa, ő tanult életmentést, de nem valószínű, hogy hozzá mer kezdeni. ez pedig arról szól, hogy igenis, merjünk odalépni, és igenis, tudjuk, hogy mit kell csinálni! Tehát jómagam is, csak néztem az első alkalommal, hogy hogyan, de azóta sokkal bátrabb vagyok, sőt, mi több, már volt is egy alkalom, amikor tudtam segíteni.”

Az oktatáson rövid prezentációk és gyakorlati bemutatók szemléltették a baleseti sérültek ellátására, a kiemelt kórképek felismerésére vonatkozó tudnivalókat. A félnapos ingyenes egészségügyi tanfolyam résztvevői a képzés elvégzését igazoló oklevelet kaptak.