Hírek

Drámafesztivál

2010. április 23., 16:30
Több mint 200 diák vett részt a Zrínyi iskolában ma megtartott Drámafesztiválon. Az esemény különlegessége volt, hogy itt angolul kellett produkciót bemutatni. Szakemberek szerint az ilyen alkalmak segíthetik jobban megkedveltetni a nyelvet a gyerekekkel.
Drámafesztivál

Az angol ma a világ egyik legfontosabb nyelve. Már az óvodában megismerkednek a gyerekek ezzel a nyevvel.

A Zrínyi Iskolában ma megrendezett drámafesztiválon angolul mondták el a verseket, mondókákat és mutatták be például a három vak kisegér történetét a gyerekek. 

Felsőcsatáron játékosan tanulják az angolt, mondják a gyerekek, így könnyebb is elsajátítani a nyelvet.

Simon Boglárka, Felsőcsatár
"Most kezdtük negyedikben, szeptemberben és én könnyűnek tartom."

Lóránt Márton, Felsőcsatár
"Szerintem nagyon érdekes. Sok olyan szó van, ami hasonlít a magyarhoz és ezért könnyű."

8. alkalommal rendezték meg az angol nyelvű drámafesztivált, amelyre nemcsak Vas megyéből, hanem Zalából is érkeztek fellépők. Több mint 200 diák, mintegy 30 produkciót mutatott be a nap folyamán óvodásoktól a gimnazistákig.

Kovácsné Wagner Anikó, szervező
"A szereplés, az előadókészség, egyúttal az idegen nyelven való megszólalás és a magabiztosságuk erősödik azáltal, hogy kiállnak, közönség előtt szerepelnek és idegen nyelven beszélnek."

Szakemberek szerint a gyerekek nemcsak a szereplés örömét tapasztalják meg a fesztiválon, hanem jobban megszeretik magát a nyelvet is. A résztvevők minősített oklvelet és tárgyjutalmat kaptak szereplésükért.