A régi diákhitel marad, az új pedig a szeptemberi tanévtől lesz igényelhető. Az eddigi szolgáltatás annyiban változik, hogy a maximálisan felvehető összege évi 400 ezerről 500 ezer forintra nő, de a hallgató továbbra is szabadon dönthet arról, hogy mire költi. Az új diákhitel 2-t pedig az önköltséges és részönköltséges képzésekre járó hallgatók vehetik majd fel.
Márkus Attila, tanulmányi hivatalvezető, Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ
"Kötött pályásnak hívjuk, mert ezt nem tudja a hallgató bármilyen célra felhasználni, kizárólag az ügynevezett engedményezés keretében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezhet ez az összeg. És ténylegesen a képzéssel kapcsolatbn felmerülő költésgre fordítható csak."
Az új diákhitel keretösszege az önköltség mértékétől függ majd és 2%-os, fix kamatozású lesz állami kamattámogatás segítségével. A régi diálkhitelre ez a támogatás nem vonatkozik, ennek a kamata jelenleg 8%. A Híradónk által megkérdezett hallgatók azt mondták, még nem ismerik az új diákhitel részleteit.
Baranyai Dávid
"Az új szabályban, tehát ez a 2.0-as ezt, úgy érdekesnek tartom, hogy nem én kapom, hanem az egyetem.
- Mit tudsz erről? Mire lehet fordítani?
- Erről semmit nem tudok, mert nem kaptunk rendes tájékoztatót."
Pecze Gábor
"Hallottam, hogy lesz, de hogy pontosan miről szól, azt nem tudom, hogy mi lesz a lényege."
A Savaria Egyetemi Központban jelenleg a diákoknak több mint a negyede vette fel a diákhitelt. A Pécsi Tudományegyetem Szombathelyi Képzési Központjában viszont nem ilyen népszerű ez a lehetőség.
Prof. dr. Horváth Boldizsár, igazgató PTE-ETK Szombathelyi Képzési Központ
"Eddig még nem éltek ezzel a lehetőséggel tudomásom szerint legalábbis. De az a gondolatom, hogy a jövőben is nagyon kevesen fognak ezzel a lehetőséggel bírni.
Az igazgató szerint ebben az intézményben azért nem igényelték a hallgatók a diákhitelt, mert egy az egészségügyi felsőoktatásban végzettek keresete valószínűleg kevés lesz, és nem tudnák visszafizetni azt.
Hírek
Diákhitel 2
A jövő tanévtől a felsőoktatási intézményekben új diákhitel-formát is választhatnak a hallgatók a hagyományos szolgáltatás mellett. Az úgynevezett diákhitel 2-t csak a képzési költségekre lehet majd fordítani. A tandíjfinanszírozó hitel törlesztését legkésőbb a 35. életév betöltése után el kell majd elkezdenie a hallgatónak.