Magyarország számára a demográfiai és gazdasági csapdából való kitörést a család és a munkahely összeegyeztetése jelenti - hangsúlyozzák szakemberek.
Sok család számára a gyerekek elhelyezése nemcsak nyáron, hanem - főként a kisebbeké - évközben is sokszor probléma. Több szülő is kénytelen a munkahelyére bevinni a gyermekét. Ott viszont csak akkor tud nyugodtan dolgozni, ha közben a kicsi is elfoglalja magát például egy játszósarokban, vagy gyermekmegőrzőben. Többek között ettől is családbarát egy munkahely - hangzott el a Martineum Felnőttképző Akadémián. Vannak olyan cégek, amelyek különböző egészségmegőrző programokkal támogatják a dolgozókat. Szakemberek szerint a munkavállalók teljesítményére is hatással van, ha érzik, hogy a munkahelyük törődik az igényeikkel.
Horváth Péter - kereskedelmi vezető, Sz+C Stúdió Kft., Szekszárd
A munkavállalók számára olyan körülményeket nyújtani, olyan körülményeket teremteni, aminek köszönhetően kiegyensúlyzottabban dolgoznak, lojálisabbak a céghez, ne legyenek frusztráltak ezáltal a cég teljesítménye is nőjjön.
Májusban jelent meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Családbarát Munkahely Pályázata. Kis-, közepes-, és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervezetek pályázhatnak.
Hollik Erzsébet - szociálpolitikai főreferens, NEM
Az idén újra meghirdetésre került a pályázat 20 millió forit a pályázható összeg. 4 aktegória van, minimum 1 millió, maximum 2.5 millió forint az elnyerhető támogatás.
Az elmúlt években nem volt nagy érdeklődés a program iránt. 2009-ben például meg sem hirdették. Idén szeptember közepéig várják a pályázatokat.