Hírek

Család Éve

2011. június 22., 14:27
2011 a család éve, ebből az alkalomból a szombathelyi egyházmegye családi napot tervez július elején, melyre minden ötödik jubileumát ünneplő hásapárt meghívtak. "A család egy ma is élehető közösség" - erre szeretné felhívni a fiatalok és a házaspárok figyelmét Veres András megyéspüspök. A kezdeményezéshez a városi és a megyei önkormányzat, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal is csatlakozott.
Család Éve

Mintegy 180 házaspár jelezte vissza eddig részvételi szándékát az eseményre. A családi nap célja, hogy az egyházmegye megmutassa, hogy a házasság nemcsak személyes, hanem társadalmi ügy is. Házasságkötésre buzdítanák a fiatalokat is.

Dr. Veres András - megyéspüspök
"Szeretnénk a házaspárok találkozójával üzenni a világnak, hogy a házasság nem emberi kitaláció Istentől rendelt alapvető emberi közösség és lám vannak, akik több-kevesebb éve boldogan élnek a házasságban. Legyen ez bátorítás a fiatalok számára."
 
A sajtótájékoztatón elhangzott, a társadalom legfontosabb egysége a család, ezt az értéket becsülni kell. Az alkalom különlegessége az lesz, hogy a nap folyamán a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével felcsendül a székesegyházban Liszt Ferenc Krisztus oratóriuma is. Az eredetileg 3 órás mű rövidített változatát adják majd elő, melyet a Budapesti Stúdiókórus, a Honvéd Férfikar, valamint 4 szólista kísér. Az oratórium és a helyszín is nagy kihívást jelent a művészeknek.
Még egy különlegességre is lehet számítani. A székesegyház bal oldali átjárójára készül egy vasrács, melyre a rendezvény végén a házapárok elhelyezhetik szerelmük záloganának jelképes lakatját. A családi napot ezentúl minden évben megrendeznék.