Hírek

Baloldali összefogásról egyeztettek az Orbán-kormány leváltásáért

2013. február 15., 16:48

Összefogásra készül a szocialista párt, a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás Mozgalom. Közös céljuk, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, illetve a megye és város fideszes vezetését - erről tartottak sajtótájékoztatót az együttműködés résztvevői.

Baloldali összefogásról egyeztettek az Orbán-kormány leváltásáért

Ipkovich György, Nemény András és Szücs Gábor az MSZP részéről, Csaba Béla és Szuhai Viktor a DK, Koroknai Sándor a szolidaritás képviseletében arról számolt be, hogy megkezdődött a közös gondolkodás a változás érdekében. Hamarosan szakpolitikai kérdésekben is egyeztetnek, ősszel pedig már a közös jelöltállítás lesz napirenden. Elhangzott: az együttműködés nyitott, szívesen várnak mindenkit, aki csatlakozni szeretne.

A Szombathelyi FIDESZ-KDNP frakció így reagált a hírre:

A Gyurcsány- Bajnai-kormányok veszélyes gazdaságpolitikájukkal tönkretették, és csaknem Görögország sorsára juttatták Magyarországot. Ipkovich György MSZP-s ámokfutásához, és Szombathely eladósításához. 2010-ben a szavazófülkékben Magyarország és Szombathely polgárai egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kérnek többet ebből. A Gyurcsányt és Bajnait kiszolgáló bal oldali politikusok már számtalanszor bebizonyították, hogy nem az emberek, hanem a bankok oldalán állnak. Teljesen mindegy, milyen ruhát öltenek magukra, céljuk azonos: egy bukott szocialista politikai elit hatalomhoz juttatása, amely egyszer már a csőd szélére juttatta az országot és városunkat. képviselő szavazataival hozzájárult a szocialista kormányzat.