Hírek

Az OTDK Magyarország legnagyobb felsőoktatási tudományos rendezvénysorozata

2025. április 23., 16:30

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának szombathelyi campusa ad otthont az idei Országos Tudományos Diákköri Konferenciának, ahol négy szekcióban mérhetik össze tudásukat a felsőoktatási intézmények ambiciózus és tehetséges hallgatói. A háromnapos esemény nyitórendezvényét kedden tartották.

Az OTDK Magyarország legnagyobb felsőoktatási tudományos rendezvénysorozata

Az OTDK Magyarország legnagyobb felsőoktatási tudományos rendezvénysorozata, ahol a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások versengő keretek között, de szakmai, támogató környezetben mutathatják be tudományos kutatásaikat. Az ELTE Savaria Egyetemi Központot 37 hallgató képviseli a megmérettetésen.

Borhy László - rektor, Eötvös Loránd Tudományegyetem
“Nagy öröm számunkra, hogy szülővárosom, Szombathely adja a helyszínt: A Savaria Egyetemi Campuson mérik össze tudásukat a hallgatók, akiknek innen is nagyon sok sikert kívánok, és köszönöm a részvételüket, illetve felkészítő tanáraiknak azt, hogy idáig eljuttatták tanítványaikat.”

Az ország minden szegletéből csaknem 350 hallgató több mint 310 pályamunkával érkezett Szombathelyre.

Weiszburg Tamás - elnök, Országos Tudományos Diákköri Tanács
“Aki a pedagógia, pszichológia, könyvtá tudomány és andragógia területén bármit is alkotott az elmúlt két évben, és a helyi intézményi zsűri úgy ítélte, hogy ebben van annyi innováció, van annyi új tudományos eredmény, hogy elkerülhet az országos konferenciára, ők itt vannak.”

Az ország legrégebbi egyeteme, az ELTE legutóbb 2019-ben volt házigazdája a több évtizedes múlttal bíró rangos konferencia-sorozatnak - akkor Budapesten.

Zsolnai Anikó - egyetemi tanár, ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja
“A PPK, a pesti PPK már nem egyszer szervezett ilyen nagyon fontos konferenciát, rendezvényt, és az, hogy most Szombathely is lehetőséget kapott, én úgy gondolom, hogy ez jó a szombathelyi egységeinknek is és jó a PPK-nak is és jó az ELTE-nek is, mert megmutatjuk, hogy mennyi arca van az ELTE-nek, mint egyetemnek, és magának a Pedagógiai Pszichológiai Karnak is.”

A 37. alkalommal megrendezett Országos Tudományos Diákkör Konferencia célja, hogy támogassa a tehetséges hallgatók karrierépítését a tudományos- és a versenyszférában egyaránt. A szombathelyi verseny végeredményét csütörtökön hirdetik ki.