Hírek

Változik a megye szerepe

2011. július 22., 14:30
Zajlik az önkormányzati rendszer reformjának előkészítése. Tervek szerint a változások a megyei önkormányzatokat is érintik. Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke Híradónknak elmondta, a végső cél az olcsóbb állam, a vonzó befektetői környezet kialakítása.

Változik a megye szerepe
A megyék jelenleg számos állami feladatot is ellátnak. Ilyen területek az egészségügy, a szociális ágazat vagy az oktatás egyes elemei. Az intézmények fenntartása jelentős terhet ró a megyékre. A tervezet szerint ezeknek a működtetést az állam vállaná át. Ugyanakkor maradnának a megyei közgyűlési testületek, melyek új szerephez jutnának. Körvonalazódik az az elképzelés, miszerint a fejlesztési tanácsok megszűnése után azoknak a feladatait látnák el a megyék, összhangban az európai uniós jogharmonizáció elvárásaival.

Kovács Ferenc - elnök, megyei közgyűlés

"Az unióban azt mondják, hogy a támogatásokat olyan helyekre kell utalni, ahol  választott testület tid dönteni arról, hogyan használják fel a pénzeket"

A megyei önkormányzatok feladata lenne ezután a közép- és hosszútávú fejlesztési stratégiák kidolgozása, a tervek egyeztetése a szomszédos megyékkel, valamint a pályáztatások lebonyolítása. Még kidolgozás alatt van a megyei jogú városok, és az újonnan létrejövő közigazgatási egységek, a járások szerepének meghatározása.