Már csak a forrást kell előteremteni a vásárláshoz, a tervezés és a kivitelezés megkezdéséhez. Vártuk, hogy a szombathelyi fideszes országgyűlési képviselők idén milyen javaslatokkal állnak elő Szombathely érdekében, de csalódnunk kellett, a tavalyi lendület a győzelemmel mintha alább hagyott volna. Ezért is léptünk a tettek mezejére. Dr. Ipkovich György és dr. Nemény András szocialista képviselők a pénteki napon módosító indítványt nyújtottak be a nemzeti költségvetéshez. A módosító javaslatban 3 milliárd forintot kérnek a Haladás Stadion felújításához. Az elmúlt 8 évben rengeteg támogatást kapott Szombathely városa a Kormánytól, így készülhetett el az Aréna Savaria vagy a Színház hamarosan átadásra kerülő épülete. A hírekből tudjuk, Kósa Lajos debreceni polgármester hasonló módosító indítványát - a debreceni focistadion felújítását -a Kormány támogatja. Arra kérjük a Fidesz-KDNP Vas megyei képviselőit, mutassák meg végre mekkora lobbierőt képviselnek pártjaikban, és érjék el, hogy Szombathely minél több forráshoz jusson. Ez szavak szintjén kiválóan ment az elmúlt években, jó lenne végre látni is, és nem csak hallani, hogyan válik mindez valósággá.
A módosító javaslat az alábbi címen megtekinthető: http://www.parlament.hu/irom39/01498/01498-0488.pdf.
MSZP Szombathelyi Szervezete