A nyári önállósodás után megfiatalított kerettel vágott neki az új szezonnak a Viktória FC élvonalbeli labdarúgó együttes. Az alapozás jól sikerült, a pontvadászat pedig eredményesen kezdődött a vasi együttes számára, bár a keretet betegségek és sérüléshullám is tizedelte. A fiatal tehetségek ellenben bizonyítottak, teljesítményükre a korosztályos válogatottak szövetségi kapitányai is felfigyeltek. Az őszi idény végére viszont hullámvölgybe kerültek Markó Edina tanítványai: utolsó öt mérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni. Így összességében 3 győzelmet, 2 döntetlent és 7 vereséget jegyeznek. A megszerzett 11 ponttal a Simple Liga 9. helyén tölti a téli szünetet a szombathelyi együttes. Bár bajnoki mérkőzést már nem játszanak a viktóriás lányok, a munka korántsem ért véget számukra, hiszen még vár rájuk néhány izgalmas feladat.
Kovács Virág - csapatkapitány, Viktória FC
- A héten már csak levezető edzések vannak illetve készülünk a teremlabdarúgó tornára, ami Budaörsön lesz - itt a Simple Ligának a 10 csapata fog megmérkőzni - a Ferencváros illetve a Soroksár kivételével. Erre készülünk a héten még, majd ezt követően elmegyünk egy rövid szünetre otthoni edzésterveket kapunk és jövünk vissza.
A téli szünetben a szakmai stáb által összeállított egyéni edzés tervvel készülnek a lányok, akik a tervek szerint január közepén kezdik meg a közös munkát. Az orvosi vizsgálattal majd alapozással kezdődő felkészülés során több edzőmérkőzéseket is játszik majd Markó Edina csapata. A Simple Liga tavaszi nyitánya március elején várható.