Március 15. a szabad sajtó napja. Ez alkalomból Szombathelyen 12. alkalommal hirdették meg a sajtófotó pályázatot, amelyre idén - főként a járványhelyzet miatt - kevesebb kép érkezett ugyan, de a mezőny ezúttal is erős volt.
Benkő Sándor - a szakmai zsűri elnöke, MÚOSZ nagydíjas fotóriporter
“Ha összehasonlítjuk egy országos fotópályázattal, a World Press Photóval, ahol sokkal nagyobb a merítési lehetőség, ahhoz képest a szombathelyi nem rossz, és semmi ok a szégyenkezésre, nagyon jók a képek. Ahhoz képest, hogy kicsi a merítési lehetőség, én meg vagyok elégedve a szombathelyi fotósokkal.”
A sajtóünnepnek a Víztorony adott helyet. Nemény András polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy az újságírói, fotóriporteri szakma nehéz, de fontos, főleg ma, amikor rengeteg információból kell objektív valóságot alkotnunk. Hazudni nem szabad, de a véleményét mindenkinek joga van megírni, tette hozzá. A beérkezett fotókkal kapcsolatban elmondta, két szó jut eszébe: felelősség és érték. (3:16) Hír/esemény kategóriában Nagy Jácint, a Savaria Fórum fotósa nyert Félelem nélkül? című képével.
Nagy Jácint - fotós, Savaria Fórum
“Az SZTK-nál amikor volt a tömeges oltás, a káoszban sikerült egész jó képeket csinálni, ami jól visszaadja az anarchisztikus állapotot, ami jellemezte ezt az eseményt.”
Kultúra/művészet kategóriában Mészáros Zsolt “Sadness”, a Weöres Sándor Színház fényképésze Mostan színes kötelekről álmodom című fotóját ítélte legjobbnak a zsűri. A sport témájú képek között Hornyák Emőke: Két pont ide című képe érdemelt díjat. A sajtófotó pályázat alapítójáról elnevezett Angyal László-emlékdíjat idén Mészáros D. Zsolt kapta Kettétört élet című fotójáért, mely a porpáci Csókakő majorban, mélyszegénységben élő emberek között készült. Az elismerést Angyal Réka, a 2018-ban elhunyt újságíró lánya adta át.
Mészáros D. Zsolt - fotós, nyugat.hu
“Büszke vagyok arra, hogy ezek az emberek beengedtek az otthonukba, megosztották velem az életüket, ahogy élnek, amilyen körülmények között
A fotósok által beküldött képek összességét is értékelte a zsűri, az ezért járó különdíjat Nagy Jácint vehette át. Első alkalommal ítélték oda a tavaly alapított Szombathelyért Sajtódíjat. Az elismerést Peltzer Géza érdemelte ki 25 éves, magas színvonalú újságírói munkásságáért. A Vas Népénél szerkesztőként, rovatvezetőként dolgozott, gazdasági, kulturális, zenei témában írt legszívesebben. Hét éve nem aktív, meg is lepte a díj. Mint mondta, számos szakmája közül az újságírás volt az egyetlen, amiben igazán hitt.
Peltzer Géza - újságíró, Szombathelyért Sajtódíj díjazott
“Ami az újságírás felé terelt, az a rendszerváltás idején történt, a szabadság, a zene, most megírjuk, és hittem a dologban, és jó pár évig így is történt, azt írtunk, amit akartunk, és nagyon tetszett. A szabadság mindig fontos volt számomra.”
A sajtófotó-kiállítást a Víztoronyban nézhetik meg az érdeklődők április 17-ig.
Hírek
Átadták a sajtófotó és a Szombathelyért Sajtódíjakat
13 fotós 71 képpel nevezett az idei sajtófotó pályázatra. Ezúttal is három kategóriában hirdettek győztest, gazdára talált az Angyal László-emlékdíj és különdíjat is kiosztottak. Kollégánk, Nagy Jácint, a Savaria Fórum fotósa két elismerésnek is örülhetett. Első alkalommal adták át a Szombathelyért Sajtódíjat, amit Peltzer Géza egykori újságíró érdemelt ki.