Szombati munkanapokkal és esti értekezletekkel tarkított, nehéz tanév áll a Paragvári-iskola mögött - mondta a mai átadó ünnepségen az intézmény igazgatója, aki köszönetet mondott a szülők és pedagógusok áldozatos munkájáért. Közösen ürítették ki tavasszal az épületet, a felújítás végeztével pedig együtt dolgoztak a rendbetételén. Puskás Tivadar polgármester ugyancsak az összefogás erejét hangsúlyozta.
"Az jut eszembe, hogy optimizmus, összefogás és jövő."
A gyerekek műsorral köszönték meg az új iskolát.
"Kicsi vagyok én majd megnövök én."
A beruházáshoz közel 200 millió forint uniós támogatást sikerült nyerni, további 22 milliót az önkormányzat tett hozzá. A vendégek bejárták a megszépült épületet. Megnézték például az alagsorban kialakított fejlesztőszobát.
"Ide azok a gyerekek jönnek, akiknek valamilyen gondjuk, nehézségük van."
400 új ablakot szereltek be, felújították a mellékhelyiségeket, kifestették a tantermeket és bútorokat is vásároltak. A gyerekek örömmel jöttek a megszépült iskolába.
Kőváriné Fekete Marietta - igazgató, Paragvári-iskola
"A gyerekek nagyon vigyáznak az új holmikra, bútorokra, a tiszta falakra. Tényleg örömüket lelik ezekben a felszerelésekben, és nem csak maguk vigyáznak, egymást is figyelmeztetik, hogy vigyázzanak rá. Ez a legnagyobb nevelő ereje ennek a projektnek úgy gondolom."
A beruházással energiát spórol az iskola.
Boros László - ügyvezető igazgató, Dunántúli Magasépítő Kft.
"Hőszigetelésre került a teljes épület, 48 db napelemet építettünk be, ami visszatermel a hálózatra, ez energiatakarékossá teszi az épületet. Az idei fűtésszámlán már érezhető lesz ennek az eredménye."
A több mint száz éves épület visszakapta az 1906-os küllemét. A tervező, az iskola egykori diákja régi fotókból, képeslapokból merített ötletet.
Mangliár László - építészmérnök
"Mindenkinek tetszik, eddig mindenki azt mondta, hogy jó. Ezzel az új színezéssel az volt a célom, hogy az épület szépségeit ez a színezés visszaadja és még jobban kiemelje."
Az önkormányzat arra törekszik, hogy a jövőben pályázatok segítségével még több iskolaépület újuljon meg a városban.
Hírek
Átadták a megszépült Paragvári Utcai Általános Iskola épületét
A felújítási munkák áprilisban kezdődtek el, és tanévkezdésre fejeződtek be. A több mint 220 millió forint összértékű korszerűsítést 90 százalékban uniós támogatás finanszírozta, a fennmaradó összeget a szombathelyi önkormányzat önrészként biztosította.