Hírek

Arany minősítést kapott a Weöres Sándor Színház JátsszMa diákstúdiójának mindkét csoportja

2024. május 17., 22:21

Arany minősítést kapott a Weöres Sándor Színház JátsszMa diákstúdiójának mindkét csoportja a Győrben rendezett Nyugat-dunántúli Regionális Diákszínjátszó Találkozón. Az egyik társulat a május végi, budapesti országos döntőben szerepelhet.

Arany minősítést kapott a Weöres Sándor Színház JátsszMa diákstúdiójának mindkét csoportja

A szombathelyi színház három éve működő diákstúdiójának csoportjai remek eredménnyel tértek haza a nyugat-dunántúli diákszínjátszó találkozóról. A Németh Gyöngyi vezette társulat az Egy tojásból minden lehet című, Örkény István egyperceseiből összeállított előadással indultak a fesztiválon. A csoport produkcióját a zsűri arany minősítéssel jutalmazta.

Németh Gyöngyi - csoportvezető, JátsszMa Diákstúdió

“Az arany minősítés mellett kaptunk egy érdekes megnevezésű különdíjat. Tulajdonképpen színészi különdíj volna ez, amit egyedül szokták, illetve egy-egy embernek szoktak odaadni, de most olyan egységesnek és magas színvonalúnak tartották a színészi játékát a csapatnak, hogy az egész csapat megkapta ezt a díjat.”

Bedőcs Fruzsi három különböző női karaktert játszik a színdarabban. Elképzelhetőnek tartja, hogy felnőttként is színjátszással foglalkozik majd.

Bedőcs Fruzsi - JátsszMa Diákstúdió

“A próbafolyamatok szerintem elég fegyelmezetten teltek, és nagyon sok új dolog volt benne. Például ezek a rengeteg mozgás, a zenék… igazából ez eddig nem volt jellemző arra, amit, amilyen darabokat mi csináltunk, úgyhogy nagyon új volt és nagyon friss volt és tök jó volt egy ilyen dologban dolgozni.”

A másik csoport stúdiósai a dán Janne Teller Semmi című regénye alapján készült előadással neveztek a fesztiválra. A regényt előbb betiltották, majd kötelezővé tették Dániában. A színdarab címe: Fontos Dolgok Halma.

Szabó Róbert Endre - csoportvezető, JátsszMa Diákstúdió

“Ezeket a nagyon naturális dolgokat, amik a regényben benne vannak, az volt a legizgalmasabb kérdés, hogy ezeket hogyan tudjuk megvalósítani úgy, hogy színpadon vállalható és megvalósítható legyen. Úgyhogy talán ettől izgalmas, vagy ettől is izgalmas, azon kívül, hogy természetesen maga a kérdés, amit fölvet, az nagyon fontos ezeknek a fiataloknak.”

A darab egyik főszereplője, Teket Dóra egy megbecstelenített lány történetét játssza el.

Teket Dóra - JátsszMa Diákstúdió

“Az én karakterem Sophie, akit hát egy elég fontos dologtól fosztanak meg, és talán emiatt is neki nagyon nagyon fáj ez a veszteség, és ez később a történetben elég sok bonyodalmat okoz. Elég sok dolognak ő lesz az okozója, és kicsit ebbe beleőrül. Talán pont emiatt is nagyon élvezem csinálni, mert van egy karakterfejlődés - a többi karakterhez képest talán neki van a legnagyobb -, és hát a próbafolyamatok azok nagyon élvezetesek voltak. Nagyon sokat improvizáltunk. Több jelenet így is született, és hát nagyon jó volt a többiekkel együtt ötletelni, hogy hogyan tudnánk ezt színpadra vinni.”

Szabó Róbert Endre és Ostyola Zsuzsanna stúdiósainak produkcióját is arany minősítéssel jutalmazta a zsűri, és továbbjuttatta a május végi Országos Diákszínjátszó Találkozóra. A győri regionális találkozón 11 csoport szerepelt - közülük ketten jutottak tovább.