A reggeli órákban sorbanállás volt a Paragvári-iskolában. Sokan már a beiratkozás első napján megérkeztek az intézménybe a szükséges iratokkal. A szülők az elmúlt hónapokban nyílt napok keretében ismerkedhettek meg az iskolákkal. A választásnál ugyanakkor több szempontot is figyelembe vettek.
Gál István
"Szülőtársak információi, a másik és nem elhanyagolható szempont a munkahelyhez való közelség."
Smelka Zoltán
"A legfontosabb az volt, hogy a feleségem errefelé dolgozik és útbaesik az iskola, de nagyon sok jót hallottunk róla. Meg a gyerek sakkozik és a sakk alapján. A sakkedzője itt tanít, úgyhogy egyszerűbb lesz a sakkot is elinézni egyúttal."
Fanni szeretne óvodás csoporttársaival egy osztályba kerülni, az ilyen kéréseket is igyekszik figyelembe venni az iskola. Az előzetes igényfelmérés alapján itt négy 24 fős osztály indul majd szeptembertől.
Kőváriné Fekete Marietta igazgató, Paragvári Utcai Általános Iskola
"Szinte valamennyi óvodából jönnek jelentkezők, érdeklődők. Mindenkit szeretettel várunk. Nagy az érdeklődés a zenei tagozat irányában, egyre népszerűbb ez az osztályunk és nagy az érdeklődés az idegen nyelv oktatás iránt is."
A következő tanévtől ráadásul már egy felújított épületbe léphetnek be az elsősök. A tervek szerint március második felében indul a beruházás. Új külsőt, korszerű ablakokat kap az épület, megújul a tető és a vizesblokkok is.
A város iskoláiban összesen 25 osztály indulhat majd a következő tanévben. A gyereklétszámban csak 1-2 fős eltérés lesz az elmúlt évekhezt képest.
Mesterházyné Gyimesi Ilona vezető, Nevelési és Oktatási Iroda, Polgármesteri Hivatal
"Úgy kb. 30 fővel számolhatunk. Úgy gondoljuk, hogyha a nem önkormányzati iskolákat is figyelembevesszük, akkor is viszonylag jó lesz a beiskolázási arány."
A város két egyházi intézményében már az előző hetekben kialakultak az osztálylétszámok. A Reményik-iskolában és a Brenner-iskolában 48-48 kisdiák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben. A Waldorf intézményekben pedig később lesz a beíratkozás. A Perintparti iskolában március 15-ig, az Apáczai Alapítvány által működtetett intézményben pedig április végéig várják a jelentkezőket.