Hírek

Állásbörze az egyetemen

2011. április 19., 19:15
Első alkalommal rendeztek állásbörzét ma a Savaria Egyetemi Központban. 14 kiállító ajánlatai közül böngészhettek a hallgatók. A rendezvényt egy 200 millió forintos pályázati projekt részeként a Nyugat-magyarországi Egyetem győri, soproni és székesfehérvári képzési helyszínén is megszervezik az adott kar képzési kínálatának megfelelő vállalkozások, munkáltatók részvételével.
Állásbörze az egyetemen

Kísérleti jelleggel, első alkalommal szervez állásbörze-sorozatot a Nyugat-magyarországi Egyetem. Ma a szombathelyi képzési helyen várták a volt és jelenlegi hallgatókat.

Nemes Anikó
"Én itt a Berzsenyi Dániel Főiskolán végeztem informatikus-könyvtáros szakon 2009-ben, a szakmában szeretnék elhelyezkedni elsősorban, de nagyon telített ez a terület, úgyhogy más iránt is érdeklődöm."

14 standon kaphattak információt az érdeklődők az aktuális állásajánlatokról, de például arról is tájékozódhattak, hogyan kell jó önéletrajzot készíteni. A kiállítók között munkaerő-közvetítő cégek, biztosítók, multinacionális vállalatok és a civil szféra szereplői képviseltették magukat. Az LUK Savaria Kft. a szombathelyi képzéseknek megfelelő állásajánlatokkal jött.

Kenyeresné Vörös Rita - személyügyi vezető, LUK Savaria Kft.
"Keresünk most pénzügyi elemzőt, asszisztenst, HR-munkatársat. Vannak olyan nyitott pozíciók, amelyek nemcsak fiúknak, hanem lányoknak szólnak, nemcsak mérnöki, hanem gazdasági, logisztikai vagy más végzettséggel tölthető be."

A munkáltatók tapasztalata az, hogy sok jelentkezőt a nyelvismeret hiánya miatt kell elutasítani. Az állásajánlatok többségénél feltétel az angol- vagy némettudás, ezen a börzén is azoknak volt legnagyobb esélyük a sikerre, akik beszélnek idegen nyelvet.

Thész Gábor - szervező, tanácsadó, Karrier Iroda
"Nyelv szakon tanulók, gazdálkodási területen, kommunikáció, nemzetközi tanulmányok szakon tanulók. Akiknek van valamilyen nyelvtudása találhat lehetőséget, legalábbis kapcsolatfelvétel szintjén a cégekkel."

Az intézmény folytatni kívánja az állásbörzék szervezését, hogy segítse a hallgatók elhelyezkedését a munkaerőpiacon, és tovább erősítené a kapcsolatot a térség foglalkoztatóival.