Eseménydúsan telt a felkészülési időszak a Haladás VSE röplabda szakosztálya számára. Nyáron napi két edzés és barátságos mérkőzések, tornák színesítették a programot. Szeptembertől, a tanév kezdetével napi egy tréningen vesznek részt a játékosok. Az elmúlt évekhez képest nemcsak az edzésterv, hanem a létszám is változott, ami a városon belül működő utánpótlásképző műhellyel kötött megállapodásnak is köszönhető.
Mucsi Péter - szakosztályvezető, Haladás VSE
- Annyi változás van a házunk táján, hogy a Sportiskolából az U17-es korosztály az átkerült teljes egészében a Haladásba. Ez jelentős létszám növekedéssel jár, egyszerre nagyjából négy-öt csapattal bővült a létszámunk. Ehhez képest kezdtük el úgy, hogy mindenkit próbálunk bevonni és a szeptemberben induló bajnokságokra kell az a négy-öt hét legalább, ami a felkészüléssel kell, hogy teljen.
Megjárta a Szombathelyi Sportiskola korosztályos csapatait az a keret, amely az idényt már zöld-fehér szerelésben kezdi meg az U17-es pontvadászatban. A megvalósítandó célok komoly kihívás elé állítják a lányokat, akik szeretnének bizonyítani a szakmai stábnak, a szurkolótábornak valamint önmaguknak is. Legnagyobb fegyverük a csapategység lehet, hiszen a keret magja évek óta együtt játszik.
Horváth Szonja - játékos, Haladás VSE
- Annak mindenképpen örülök, hogy így a csapatunk egyben tudott maradni, mert legalább a közösség megvan és ezt kell így újraépíteni egy teljesen új környezetben. Nagyon örülünk, hogy így átkerültünk a Haladásba, mivel ez már szerintem egy magasabb szint, amire most felléptünk. Mivel ennek az NB II-es csapatába is fel fogunk játszani, ezzel együtt az U17 első osztályban is játszunk, s mindenképpen szeretnénk a tavalyi helyezettnél jobbat is elérni és döntőbe ugyanúgy bekerülni, s abba akár egy dobogós helyezést is elérni.
A héten még lehetőség van a finomhangolásra, vasárnap pedig elstartol az U17-es elsőosztályú bajnokság. A szombathelyi lányok az egyik legnagyobb rivális Balatonfüred csarnokában kezdik az idényt. A szövetség nem változtatott a lebonyolítás menetrendjén, így a 9 csapatos bajnokságban egy helyszínen három együttes csap össze körmérkőzéses formában. A szezonnyitón a Haladás a Szent Benedekkel és a Veszprém gárdájával mérkőzik.