Hírek

A szombathelyi székesegyházban is imádkoztak a világ békéjéért

2013. szeptember 09., 17:36

Szeptember 7-ére a pápa hirdetett böjt- és imanapot az egész egyház számára. Felhívásában úgy fogalmazott: “az emberiségnek szüksége van arra, hogy lássa a béke gesztusait, és hallja a remény és a béke szavait.”

A szombathelyi székesegyházban is imádkoztak a világ békéjéért

Imanapot tartottak a világbékéért szombaton, Ferenc pápa kérésére. A szándékhoz a csatlakozva a szombathelyi megyéspüspök is szentmisét mutatott be a székesegyházban. Az imanap Szíria, a Közel-Kelet és az egész világ békéjéért szólt. Veres András szentbeszédében kiemelte, hogy nem csak keresztények imádkoznak a békéért.

„Sokan csatlakoztak: mohamedánok, hinduk, buddhisták, zsidók. A hívő ember érzi, együtt dobban a szíve a világgal, érzi a veszélyt, ami az egész emberiségre leselkedik.”

Békét akarunk a világban, ne legyen többé háború – ez volt az imanap felhívása, és az, hogy a Közel-Keleten a párbeszéd a béke egyetlen útja.

Zsámbéki Pálné
„Nagyon örülök, hogy a püspök atya ezt a szentmisét most elmondja, és hívott bennünket, híveket, hogy imádkozzunk együtt a békéért, nem csak Magyarország békéjéért, amire szintén nagy szükség van, hanem a világbékéért.”

Karácsony Mária
„Békét csak egyetértéssel lehet létrehozni, mi keresztények azt mondjuk, hogy a jó Istennek a segítségével.”

Szíriában, az eddigi hírek szerint vegyi fegyvert vetettek be a kirobbant polgárháborúban, a fegyverkezésre pedig a nyugati hatalmak fegyverrel válaszolnának. Veres András az imanapon azt mondta: az emberek, a békét akaró hívők dolga kiküszöbölni a végzetes hibát.