A diákhitelt sem tartják jó megoldásnak, mivel véleményük szerint ezzel csak adósságba taszítják a diákokat. A hallgatók szerint a keretszámok csökkentésével a vidéki intézmények léte veszélybe kerülhet, ami kihatással lehet a Savaria Egyetemi Központ jövőjére is.
Mintegy 100-an vettek részt a szerda estére meghirdetett fórumon. Középiskolás diákok, egyetemi hallgatók, szülők, oktatók, társadalmi szervezetek tagjai jöttek el a rendezvényre. Összefogásra van szükség, mondta a diákönkormányzat vezetője. Magukért, az intézményért és a jövő generációjáért emelik fel szavukat. Véleménye szerint a kormányzat mostani lépéseinek negatív hatásai lesznek a jövőben. Nemcsak a diákokra, hanem az intézményekre, így akár a Savaria Egyetemi Központra is. Hiszen ha kevesebb hallgató kerül be az egyetemekre, akkor csökken azok finanszírozása.
Hurtik Péter János, elnök, SEK-HÖK
Az utóbbi években a mi egyetemünket és a többit is, alaposan korlátozták, befagyasztották a költségvetésüket. Én azt gondolom, hogy nagyon sok egyetem nem fogja tudni túlélni a jelenlegi korlátozást.
Többen is addógva szólaltak fel a fórumon.
"Ha most behozzák a felsőoktatásban a keretszámokat, akkor Szombathely nem lesz vonzó város. hanem bezárják a felsőoktatási intézmény, jelen helyzetben a SEK-et."
Felszólalt Gadányi Károly is. Az elnök-rektorhelyettes úgy véli, hazánkban nem a diplomás sok, hanem a munkahely kevés. Kiemelte, hogy azok az országok fognak előbb kilábalni a válságból, amelyek pénzt áldoznak az oktatásra, többek között a felsőoktatásra is.
"Ennek az országnak kiművelt emberfőkre van szüksége. És ez az egyetemeknek a feladata, hogy olyan szakembereket bocsássanak ki, akik a haza javára fognak tevékenykedni."
A diákok csütörtök reggel folytatták az akciót. Az egytemi központtól, táblákkal, plakátokkal, a városi közgyűlésre mentek. Középiskolások is csatlakoztak a tiltakozókhoz. A végzősök azt mondják: kevés esélyt látnak most a továbtanulásra.
Horváth Ákos
A keretszámok csökkentése miatt olyan kevés, illetve olyan szűk az államilag támogatott képzések száma, hogy nagyon nagy a verseny. És úgy érzem, hogy nagyon sok olyan diák, akinek az anyagi lehetőségei nem teszik ehetővé a költségtérítéses fizetését kifognak szorulni a felsőoktatásból.
A diákok felolvasták nyílt levelüket, és arra kérték a képviselőket, segítsenek a tervezett kormányzati döntéseket megváltoztatni. Czeglédy Csaba, az MSZP-SZTKE frakció vezetője szerint egy ösztöndíj programra lenne szükség, amellyel a város támogatná a szombathelyi fiatalok továbbtanulását. Molnár Miklós alpolgármester felszólalásában azt mondta: Zalaegerszegen működik hasonló program, annak a tapasztalatai is felhasználva, van lehetőség egy helyi program kidolgozására.
A diákok ezt követően átvonultak a kormányhivatalba, ahol Harangozó Bertalan távollétében, a hivatal egyik munkatársa vette át a nyílt levelet. A diákok azt mondják: a budapesti eseményektől függően folytatják akciójukat és ha kell akkor jövő héten utcai demonstrációra is hajlandók.
Hírek
A szombathelyi diákok is tiltakoznak a felsőoktatást érintő kormányzati lépések ellen
Szerdán hallgatói fórumot tartottak a Savaria Egyetemi Központban, csütörtökön pedig a közgyűlésen olvasták fel nyílt levelüket. A diákok nem értenek egyet az államilag finanszírozott férőhelyek csökkentésével, mivel így szerintük sok tehetséges fiatal kiszorul a felsőoktatásból.