A Savaria Rehab Team Kft Dr. Ipkovich György, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere kérésére vizsgálatot folytatott le a cég építőipari tevékenységéről. A vizsgálati anyag megállapítja, hogy 30%-os alvállalkozói előlegek kifizetésére kizárólag szerződés alapján, anyagvásárlás címén került sor, ami bevett piaci gyakorlat. A Savaria Rehab Team Kft. egyetlen alkalommal sem kapott előleget az önkormányzattól. A munka ellenértékét a sikeres műszaki átadás-átvételt követően egy összegben fizette ki a megrendelő intézmény, nem pedig az önkormányzat.
Az ominózus hangfelvétel megjelenését megelőzően, 2010. szeptember 13-án, Gyebrovszky János képviselő kérésére rendelkezésre bocsátotta cégünk az összes olyan munka dokumentumait, amelyekben alvállalkozókat vettünk igénybe. Több munka komplett dokumentációját fénymásolatban Képviselő Úr rendelkezésére bocsátottuk. Ez Gyebrovszky Úr kifejezett kérése volt. Képviselő Úr élénk faggatózásba kezdett a tekintetben, hogy a Perint-Fa Bt.-vel (amelynek ügyvezetője Horváth Árpád, aki a később megjelent hangfelvételen szerepel) szerződéses viszonyban állt-e társaságunk? A képviselőnek átadott dokumentumokban szerepel több olyan szerződés is, amelynek alapján 30%-os előleg kifizetésére sor került. Horváth Árpád egyébként sem magánszemélyként, sem cégként nem állt szerződéses kapcsolatban a Savaria Rehab Team Kft-vel, így kérdéses, hogy Gyebrovszky János milyen információk alapján járt el szeptember 13-án, hétfőn.
A fentiek alapján nem helytállóak azok a nyilatkozatok, amelyek szerint a város vezetői nem tudtak a Savaria Rehab Team előlegezési gyakorlatáról. Gyebrovszky Jánosnak erről már a hangfelvételek megjelenése előtt tudomása volt. Czeglédy Csaba, szociális ügyekért felelős alpolgármester felügyelete alá tartozott társaságunk mindvégig, akinek kérésére minden alkalommal mindennemű információt megadtunk.
Felhívom a politikai pártok figyelmét, hogy a Savaria Rehab Team Kft-vel kapcsolatos nem kellően pontos, gyakran saját igazuk alátámasztása céljából megfogalmazott nyilatkozataik súlyosan sértik a társaság jó hírét, illetőleg megítélését partnerei előtt.
Jelen közleményemet megküldöm a Szombathelyi Rendőrkapitányságnak is."
/: Poór András :/
Felügyelő Bizottság Elnöke
Savaria Rehab Team Kft.
Szombathely, 2010. szeptember 22.