Vegyes érzelmekkel tekint vissza eddigi parlamenti munkájára a Jobbik elnöke. Vona Gábor elmondta: megtisztelőnek érzi, hogy az Országgyűlésben nap mint nap tehet valamit az ország érdekében, a parlamenti pártok munkájával azonban nem elégedett. Véleménye szerint az ország jelenlegi állapotáért a politikai elit elmúlt 20 éves tevékenysége a felelős.
Vona Gábor - elnök, Jobbik Magyarországért Mozgalom
"Ha nem választottunk volna az elmúlt 20 évben politikusokat, józan paraszti ésszel sokkal többre jutottunk volna."
Balassa Péter, a Jobbik polgármester-jelöltje először bemutatta a párt szombathelyi képviselő-jelöltjeit, majd ismertette a programját. Racionális beruházásokat, új jövőképet ígért, egyik legfontosabb feladatának pedig a helyi kis- és középvállalkozások segítését nevezte. Egy építőipari konzorciumot hozna létre, amelyben a helyi vállalkozások tömörülnének, és így jó eséllyel pályázhatnának a szombathelyi közbeszerzésekre. Komoly támogatást szeretne a szabadidősportnak, a kórház előtt pedig ingyenessé tenné a parkolást.