A mindennapos testnevelés óra az idei tanévtől kötelező az általános- és középiskolákban az új köznevelési törvény értelmében. Ez sok iskolában gondot okoz, mert túl kicsi a tornaterem, vagy nincs elég tanár. Az értekezletén az eddigi tapasztalatokról esett szó.
Károly Frigyes igazgató, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
"Még nagyon az elején vagyunk. Azt látjuk, hogy nagyon sok tisztázatlan kérdés van jelen pillanatban, amik konfliktusokat gejeszthetnek gyerek, szülő, iskola, zeneiskola, sportegyesület és nagyon sok szereplő között."
Van olyan intézmény is, ahol a heti öt testnevelés órának csak az előnyeivel találkoztak a diákok és a tanárok.
Fülöp István, igazgató, Toronyi Általános Iskola
"Nálunk nem okozott gondot a mindennapos testnevelés óra bevezetése. Nagy tornatermünk van, nagy sportudvarunk. Minden testnevelés óra külön van, tehát nem kell összevonni az órákat. A gyerekek örülnek neki."
A mindennapos testnevelést az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamokon vezették be felmenő rendszerben. Van olyan iskola, ahol attól tartanak, hogy ez majd később okozhat problémát.
Geröly Zsolt, testnevelő, Derkovits Gyula Általános Iskola
"Első osztályban három testnevelés mellé beépített egy tánc illetve még egy negyedik testnevelő órát is be tudtunk iktatni órarend szerint. Ez a gondunk, hogy ez később majd felér nyolcadikig, jelenleg 70 óra volt testnevelés óra, 4 év múlva amire felér nyolcadikig, akkor már hetente 100 lesz. Elég lesz megoldani, de megoldjuk."
A megbeszélésen kiderült, hogy a változást pozitívnak tartja az egyesület, de több észrevételt is megfogalmaztak. Szerintük hosszú távon főként a szakképző iskolákban okozhat majd gondot a mindennapos testnevelés, és az öt órából néhányat tömbösíteni kellene. Ezen kívül a több testnevelés órához az infrastrukturális és humán feltételek biztosítása is fontos lenne.
Hírek
A mindennapos testnevelésről tanácskozott a Vas Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete
A Bolyai-iskolában tartott megbeszélésen a város és a megye több oktatási intézményének igazgatóján és testnevelőjén kívül a Savaria Egyetemi Központ és az önkormányzat képviselői is részt vettek. Az eseményen összegyűjtötték a témával kapcsolatos javaslatokat, amiket a tervek szerint a Magyar Testnevelőtanárok Országos Egyesületének is eljuttatnak majd.