Az Ady téri Pável Ágoston kollégium a Savaria Karnevál alatt szolgál szálláshelyül a Szombathelyre látogatóknak, illetve nyáron különböző konferenciákat is rendeznek itt. Az augusztus végi rendezvények miatt a hallgatók szeptember elején tudnak csak beköltözni, de a gólyatáborba készülők már augusztus 29-én elfoglalhatják szállásaikat. A kollégiumot igénylőknél a tanulmányi és szociális helyzetet egyaránt figyelembe veszi a kollégiumi bizottság.
Tóth Péter
Az egyetemnek 3 kollégiumi épülete van, 633 fővel rendelkezünk. Hát a felsőbb éveseknek már április - májusban lezajlott a felvételi jelentkezés, illetve fel is vettünk férőhelyekre. A férőhelyek 1/3-a vár még kiosztásra a leendő elsősök és pótfelvételizők között. Tehát még azok is szóba jöhetnek, akik még nem jelentkeztek, vagy valamilyen oknál fogva elfelejtették beadni a felvételit.
A kollégiumban többnyire 3 ágyas szobák kiadók, van néhány nagyobb négy ágyas szoba is. A jelentkezők közül 150 - 200 főt nem tudnak elhelyezni, ők vagy más kollégiumban vagy albérletben találhatnak szállást. Év közben a ki-be költözések miatt még általában vesznek fel hallgatókat. Az Ady téri kollégiumban várhatóan ősztől felújítások kezdődnek. A pályázaton nyert, több mint 400 millió Ft-ból újítják a külső- és a tetőtéri szigetelést, nyílászárókat és radiátorokat cserélnek, illetve korszerűsítik a fűtési rendszert. Mindezt - a közbeszerzés elhúzódása miatt - már a tanév megkezdésével párhuzamosan.
Hírek
A héten lezárul a jelentkezés a SEK kollégiumaiba
Augusztus 12-e után már csak 15 - 20 férőhelyet tartanak fent a jogosan fellebbezőknek. A hallgatók szeptember elején foglalhatják el szobáikat.