Hírek

A hazai gazdaság húzóereje az export lehet

2013. március 08., 18:34

Karvalits Ferenc szerint idén és jövőre is stagnálni fog a fogyasztás és a beruházások szintje. A nemzeti bank alelnöke egy szombathelyi fórumon arról is beszélt, hogy a kiszámíthatóság megteremtésével nyerhető vissza a befektetők bizalma.

A hazai gazdaság húzóereje az export lehet

A magyar gazdaság elmúlt hat évének teljesítményét értékelte egy szakmai rendezvényen Karvalits Ferenc, aki nem először tartott előadást Szombathelyen.

Viniczay Árád titkár, Magyar Közgazdász Társaság megyei szervezete
"Ez a rendezvény még decemberben személyes kapcsolatokon keresztül megkötésre került, és a szakmai ismeretterjesztés a célja."

A nemzeti bank alelnöke vázolva a a 2007 óta tartó időszakot, arról beszélt, hogy Simor András jegybanki elnöksége tulajdonképpen egybeesett a nemzetközi gazdasági környezet romlásával.

"Valahogy így volt, hogy nekünk pont akkor sikerült belépnünk ebbe a történetbe, amikor a hosszú konjunktúra, felfelé ívelő időszak után, amikor robosztus növekedés volt a világban és Magyarországon is, éppen ez a recessziós időszak, ez az alkalmazkodási időszak következett be."

A válság miatt leállt a hitelezés, csökkent a háztartások fogyasztása, drámaian visszaestek a beruházások. A családok, az állam és a vállalkozások is eladósodtak, ráadásul devizában, így az utóbbi két évben az összes szereplő megtakarítani igyekezett, hogy kivergődhessen az adósságcsapdából. A visszafogott költekezés azonban gátja a gazdasági növekedésnek. Hogyan lehet ebből az állapotból kitörni?

Karvalits Ferenc alelnök, Magyar Nemzeti Bank
"Alapvetően a stablitás, a kiszámíthatóság megteremtésével. Egy olyan könyezettel, ahol a beruházásoknak a hosszútávú kiszámíthatósága is megvan. Azt kell elérnünk, hogy a vállalatvezetők higgyenek abban, hogy holnap is stabil gazdasági és pénzügyi környezetben működnek. Ehhez a jegybank az árstabilitás megteremtésével, kiszámítható, stabil árfolyammal járulhat hozzá. Egy kiszámítható monetáris politikával járulhat hozzá."

A jegybank úgy számol: az esetleges idei gazdasági növekedés forrása továbbra is az export lehet, a fogyasztás és a beruházások esetében legfeljebb stagnálás várható.