Középiskolás érdeklődőkkel telt meg az egyetemi központ aulája a nyílt napon. A legtöbben már határozott elképzelésekkel érkeztek.
Földes Dániel
Fő célom, az egyik az a sportzservező szak, de mellette továbbra is szeretnék sportolni.
Sulics Renáta
Engem leginkább az ének-zene és a közgazdász érdekel, és úgy érzem, hogy pénzügyileg is itt nem olyan magas, mint máshol.
A diákok a Nyugat-magyarországi Egyetem 6 városban folyó valamennyi képzéséről érdeklődhettek.
Gaspari Gábor irodavezető, Szolgáltató és Kommunikációs iroda, SEK
Ezt a széttagoltságot nehéz bejárni az érdeklődőknek és főleg a nyugat-magyarországi egyetemnek van egy erős zalai irányultsága, és egy kicsit közelebb hozzuk ehhez a régióhoz az egyetem 10 karát, valamennyi képzését, ezért találkozik Szhelyen a SEK-en találkozik mind a 10 kar az egyetem iránt érdeklődőkkel.
A végleges felvételi tájékoztató várhatóan február elején jelenik meg, de a ponthatárokat már ismerik a diákok. A korábban az állam által nem támogatott szakokon csak a 460 pontot elérő fiatalok juthatnak be az állami finanszírozott helyekre. Ilyen a közgazdasági képzés is.
dr. Wilfing János hivatalvezető, NymE Közgazdaságtudományi Kar Dékáni Hivatal, Sopron
Az elmúlt év tapasztalatai alapján viszont azt mondhatom, hogy a vidéki egyetemekekn kevésbé voltak jellemzőek a 460 pont körüliek, ezért Sopronban mi úgy alakítottuk, hogy a kar mögött álló Sporoni Felsőoktatásért Alapítvány ösztöndíj alapot hozott létre, és támogatta a hallgatóit.
A diákhitel központban arra számítanak, hogy a magas ponthatárok miatt sokan csak az önköltséges helyekre tudnak bejutni a legnépszerűbb szakokon.
Márkus Attila
Erre a 16 képzésre jelentkezett nagyjából a tavalyi jelentkezőknek a fele, tehát én azt feltételezem, hogy mindenképpen maradnak. Ez a diákhitel 2 szempontjából érdekes, hiszen ott kizárólag az önkötséges hallgatók játzsanak, ők vehetik fel a diákhitel 2-t, a diákhitel1-nél nincs változás.
Szombathelyen közel 30 szakon indul alap- és több mint 20 szakon mesterképzés szeptemberben. A legnagyobb változásra azok számíthatnak, akik tanári pályára készülnek.
Kiss Viktória
A pedagógia iránt érdeklődnék, de hogy pontosan milyen irányban azt még nem tudom.
Ferincz Eszter
Most fogok érettségizni, és ez a Sopron, Győr, ez a tanítóképző, gyógypedagógia szakirány érdekelne mindenképp.
2013-tól újra osztatlan és kétszakos lesz a tanárképzés. A diákok 45 -féle szakpár közül választhatnak. Újdonság lesz a kétéves kommunikációs felsőoktatási szakképzés. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az idén március 1-jéig adhatják be jelentkezési lapjukat a fiatalok, és mindenkit arra kértek, válasszák az elektronikus formát.