15 millió forintból újították fel az épület külsejét, bádogozási munkát végeztek a tetőn,de a vízelvezetést is ebből finanszírozták. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatán nyert a település, ebből végeztették el a rekonstrukciót.
A toronyi templom előtt mondott beszédet Veres András, megyéspüspök.
Veres András-megyéspüspök
“Bűnbánatunk jeléül és keresztségünk emlékezetére ezzel hint meg minket az egyház. A meghintés által tisztulnak meg a falak és az oltár.Az Úrjézus segítsen minket kegyelmével, hogy a Szentlélekre hallgassunk,és hűségesek maradjunk egyházához.”
A szombati ceremónián ünnepélyesen megáldotta a templomot a megyéspüspök.
A község templomán legutóbb 2006-ban végeztek rekonstrukciós munkát,akkor belső tatarozás volt. Most külsőleg szinte egészében felújították. A 19. században épült templomba nem csak a községből járnak misére a hívők, a szomszédos falvakból,településekről is érkeznek látogatók.
A Szűz Mária Neve elnevezésű templomban a megáldás után szentmisét cereblált a megyéspüspök.