Hírek

A felsőoktatás tervezett reformja ellen szerveztek tiltakozó akciót ma az ország több középiskolájában

2012. december 19., 17:47

A diákok úgy látják, elesnek a tanulás lehetőségétől, ha megvalósulnak az eddigi tervek.

A felsőoktatás tervezett reformja ellen szerveztek tiltakozó akciót ma az ország több középiskolájában

Közben a kormányszóvivő bejelentett a törvénytervezet újabb módosításait: 55 ezer államilag finanszírozott helyet biztosítanak, nem lesz részösztöndíj, a hallgatói szerződés azonban megmarad.

Az egyetemre való bejutás feltétele egy adott pontszám elérése lesz, és bizonyos időn belül diplomát kell szerezni. A diákok szerint ez félrevezető kommunikáció, akkor tekintik biztosnak az elhangzottakat, ha leírva is látják.

Néma csendben tiltakoztak a diákok ma délután a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium előtt. Az egyik közösségi oldalon szervezték a demonstrációt, nagyjából 30-an gyűltek össze. Azt mondják, megalapozott szakmai döntést szeretnének a felsőoktatás ügyében, nem pedig pár nap alatt összefércelt törvényvázlatot.

Bokor István - szervező
"A legfőbb probléma .... fontos lenne."

A diákok transzparensekkel vonultak a buszpályaudvarra, hogy részt vegyenek a Savaria Egyetemi Központban megrendezett fórumon. Itt közel 80-an gyűltek össze. A középiskolások mellett jelen voltak a képzőhely vezetői, hallgatók, szülők, az LMP és a Jobbik képviselői is. Gadányi Károly szerint fontos lenne, hogy az 52 éves múltra visszatekintő egyetemi központ tovább működjön.

Prof. dr. Gadányi Károly - elnök-rektorhelyettes, NymE-SEK
"Erre az intézményre nagy szükség van ........folytatni."

A Hallgatói Önkormányzat elnöke szerint a diákoknak megérte felemelniük a hangjukat, de még így is sok kérdés megválaszolatlan, a kormányzati kommunikáció pedig félrevezető. Mint fogalmazott: örömteli az 55 ezer államilag finanszírozott férőhely, de semmi sem garantálja, hogy ezeket egyenlően osztják el, így a vidéki intézények veszélybe kerülhetnek.

Gáspár Gergely - elnök, NymE-HÖK
A probléma az, hogy felajánlották nekünk ....... tudná elérni."

A felszólalók egyetértettek abban, hogy elindult egy pozitív folyamat, de ez még mindig nem kielégítő számukra. Akkor tekintik biztosnak a ma elhangzott módosításokat, ha írásban is látják majd.