Hírek

A decemberi közgyűlés dióhéjban

2011. december 16., 16:29

250 millió forint ÖNHIKI támogatás érkezett pénteken Szombathely számlájára, jelentette be közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Molnár Miklós alpolgármester. A pénzt a Területi Gyermekellátási Szolgálattal kapcsolatos feladatok finanszírozására kapta a város.  A tájékoztatókon a jövő évi költségvetési koncepcióval kapcsolatban a képviselők elmondták: a még alig ismert központi költségvetés miatt sok a bizonytalanság. Többen is kiemelték a tervezett biomassza beruházást, amely hosszútávon csökkentheti a távhő földgázfüggőségét, és olcsóbb lehet a szolgáltatás a távhős lakásokban. A Bercsényi Iskola igazgatójával szembeni fegyelmi eljárást felfüggesztette a közgyűlés, mert rendőrségi eljárás folyik az ügyben. Kiderült az is, hogy nem megfelelő személyt jelölt ki az önkormányzat a fegyelmi vizsgálat lefolytatására.

A decemberi közgyűlés dióhéjban
2012 kulcsév lesz a város életében, mondta Molnár Miklós alpolgármester, az elfogadott költségvetési koncepcióval kapcsolatban. A gazdasági körülmények megváltozása miatt a város középtávú finanszírozási tervének következő két évre vonatkozó elemeit egy év alatt fogják megvalósítani. Az adórendelet is módosításra került, amit szükséges lépésnek nevezett az alpolgármester.

Kb. 380-400 millió forinttal több pénz folyik így be a város kasszájába, hangzott el az MSZP-SZTKE frakció értékelésén. Változtak az iparűzési adó, és az építményadó előírásai is - mondta Németh Kálmán. A bevételek növelése azért is fontos a város számára, mert jövőre várhatóan 300 millió forinttal kevesebb központi támogatás érkezik. Németh Kálmán elfogadhatatlannak tartotta a városvezetés azon döntését, miszerint a Vasi Volánnak január 10-ig olyan menetrend javaslatot kell  készítenie, amely felére csökkenti a járatok számát. Horváth Attila szocialista képviselő elmondta: egyhangúlag fogadta el a közgyűlés azt az előterjesztést, miszerint a önkormányzati tulajdonú intézmények és gazdasági társaságok képviselői a város fizetőképességével és vagyongazdálkodásával kapcsolatban nem tehetnek nyilatkozatokat, arra csak a polgármester, illetve az általa erre kijelölt személy jogosult. A képviselő kiemelte: a város számára nagy haszonnal járna a tervezett biomassza erőmű megépítése. Nemcsak munkahelyek jöhetnek létre, és adóbevételt jelentene a városnak, hanem az Ipari Parkban azokon a területeken valósulna meg a beruházás, amelyeket még 2007-ben vásárolt az önkormányzat, és most vita folyik ezekről. Horváth Zoltán Lmp-s képviselő ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy fontos a lakosság megfelelő tájékoztatása is, hogy milyen következményekkel jár ennek az új erőműnek a megépítése. A képviselő a költségvetési koncepcióval kapcsolatban elmondta: rossz az előterjesztés, mivel a központi költségvetést is újraírják, így nem lehet tudni, mi várható. A képviselő nehezményezte, hogy nem kapott érdemleges választ a közgyűlésen a bezárt Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolának helyt adó épület sorsával kapcsolatban. Horváth Zoltán kifogásolta a szombathelyi tűzoltóság állami kézbe kerülését, azt, hogy ismét nem sikerült dönteni a buszjáratok menetrendjéről, és azt is, hogy az önkormányzat megalakulása óta még nem ült össze az Idősügyi Tanács.